Újabb fejezet Orbánék pávatáncában

Úgy tűnik, most is bejött a Fidesz ügyes taktikázása, az MNB elnökváltása egyelőre nem okozott megrázkódtatást a pénzpiacainkon. A kormányfő vélhetően már régen eldöntötte, hogy jobbkezét nevezteti ki erre a posztra, mert olyan emberre van szüksége, aki nem akadékoskodik, ha mindenben ki kell szolgálnia a hatalmi érdekeket, sőt ő maga a zászlóvivője az unortodox módszereknek. Mivel Matolcsy nevétől kirázza a hideg a befektetőket, nem lehetett azonnal előállni vele, hanem lépésről lépésre kellett bedobni a köztudatba, hogy esetleg ő váltja Simort a jegybank élén. Ahogy ezt megszoktuk már számtalan esetben az Orbán-kormány idején, először cáfolták a hírt, majd lebegtették a lehetőséget, és csak a legvégén derült ki az igazság. A piacoknak volt idejük megemészteni és beárazni a dolgot, így megúszható volt a hirtelen ellenreakció. Ezúttal is sikeres volt a megtévesztő kommunikáció, pedig jó lenne végre észrevenni azt, amit Orbán maga mondott: ne a szavaira, hanem a tetteire figyeljünk.

Ez az irányadó Matolcsy és az NGM élére kerülő Varga Mihály első nyilatkozatai kapcsán is. A jól bevált pávatánc ugyanis folytatódik, a cél is változatlan: úgy tenni, mintha meg akarnának felelni az elvárásoknak, nyugtatgatni az aggódókat, közben pedig fokozatosan végrehajtani az elhatározott lépéseket. Az óvatosságot különösen fontossá teszi Orbánék számára, hogy mindenképpen ki akarnak kerülni a túlzott deficit eljárás alól, ezért borítékolható, hogy az elkövetkező hónapokban kirívóan durva dolgokat nem tesznek, nem fogják hergelni Brüsszelt és a piacokat sem. Az igazság pillanata akkor jön majd el, ha megszületik a kedvező döntés, és megnő a kormány mozgástere. Ne feledjük, a szigorú kontroll alól kikerülni nem a cél, hanem csupán eszköz Orbánék számára, mert a valódi tét nem elsősorban az uniós támogatások esetleges megvonásának elkerülése, aminek a kockázata amúgy is minimális, hanem a választások előtti pénzügyi lazítás lehetősége.

Az eddigi ténykedését látva komolyan vehetőek-e Matolcsy kijelentései, hogy ő a konzervatív jegybanki politika híve? Nem inkább a korábbi nyilatkozatainak hihetünk, amelyekben a nem hagyományos eszközök alkalmazása mellett tört lándzsát, beleértve a monetáris lazítás több módszerét? Valóban azóta meggyőzték őt a szakértők egybehangzó érvei, hogy hiába önt pénzt a piacra, az beruházási és fogyasztási kedv híján, stagnáló külső környezetben nem növekedéshez, hanem a stabilitás kockáztatásához vezet? Ennél hihetőbb, hogy a kormányfővel egyetértésben egyelőre óvatos, és várja a kellő pillanatot ahhoz, hogy végrehajtsa azt, amiért odakerült. Ennek nyilvánvaló előkészítése, hogy hírek szerint óriási személycserékre készül az MNB-ben, nem marad senki, aki szót emelhetne az unortodox módszerekkel szemben. Az elmúlt csaknem három évben már többször jeleztük azt, hogy éppen az ellenkezője fog történni, mint amit mondanak, és a jóslatunk mindig bejött. Nagy kockázat nélkül most is számíthatunk arra, hogy amennyiben a külső viszonyok Orbánék reményei szerint alakulnak, nyoma nem lesz a konzervativizmusnak Matolcsy jegybankelnöki tevékenységében.

Nem érdemes előre találgatni, mihez fog nyúlni, vállalati vagy állami papírok felvásárlásához, olcsó hitelek adásához a bankoknak vagy a valutatartalékok egyéb felhasználásához, azt úgyis a pillanatnyi fideszes érdekek és választási szempontok döntik majd el. A hosszútávú következményekkel sem érdemes egyelőre foglalkozni, mert azokkal Orbánék sem törődnek. Ők egy dologra fókuszálnak: megnyerni a választásokat és hatalmon maradni. Azt látják ugyan, hogy ehhez a növekedés beindítása nagyon jól jönne, de ezt megvalósíthatónak tartják az unortodox módszerek kiterjesztésével a Nemzeti Bankra. Mire kiderül, hogy ez valóban lehetséges-e, reményeik szerint már nyeregben lesznek. A monetáris lazítás persze önmagában nem elegendő, némi osztogatásra is szükség lesz. Ebből a szempontból érdekes az új gazdasági miniszter, a Matolcsyhoz képest a józan racionalitás szobrának látszó Varga Mihály kijelentése, miszerint nem lesz választási költségvetés, bár igény lenne rá.

Egyeseknek talán a régi vicc jut eszébe erről /Van önöknél antiszemitizmus? – Nincs, de igény lenne rá!/, a helyzet azonban nagyon is komoly. Már kevesen emlékeznek rá, de az előző Fidesz-kormány idején Varga szintén a választások előtti évben került a pénzügyminiszteri székbe, és pont az volt a feladata, hogy előkészítse az osztogatást. A költségvetési deficit megugrását ő indította el, Medgyessyék csak rádobtak egy nagy lapáttal a száznapos programmal. Ez utóbbival tulajdonképpen a fideszes osztogatást akarták überolni, és így aztán sikerült fenntarthatatlan pályára küldeni a büdzsét. A mostani kormánypárti ígéretek alapján nem az látszik, hogy ezúttal nem akarnak osztogatni, gondoljunk csak a 13. havi nyugdíjra, a pedagógusok bérének emelésére stb. A rezsiköltség csökkentés ugyan közvetlenül csak részben terheli a költségvetést, közvetve viszont a gazdasági növekedés visszafogásával is érinti azt. Ha ezen az úton halad tovább az Orbán-kormány, itt is éppen az ellenkezője lesz az igaz, mint amit Varga állít, azaz a költségvetést is alárendelik a választási érdekeknek. Ennek csak a hiány tartása szabhat határt, legalábbis addig, amíg ki nem kerülünk a túlzott deficit eljárás alól. Mindezek alapján a Fidesz taktikája nagy biztonsággal előre megjósolható: az első negyedév teljesítményének függvényében tavasszal olyan korrekciós lépéseket fognak az aktuális konvergencia-programba bevenni, amelyek biztosíthatják a hiánycél tartását. Ha ennek alapján Brüsszel kedvező döntést hoz, jöhet a lazítás, beleértve az MNB nem hagyományos eszköztárát és a népszerűségnövelő intézkedéseket. A személyi feltételek már adottak ehhez.