Díszoklevéllel hálálkodik Orbánnak Sopron
Díszoklevéllel köszönte meg a soproni közgyűlés Orbán Viktornak és a kormánynak, hogy az állam 11,5 milliárd forintnyi hitelt átvállalt a várostól. Az ülésről távol maradó szocialista képviselők azt indítványozták, Orbán Viktor kapjon lovasszobrot a Fő téren.
A város adósságállományának 71,3 százalékát vállalta át az állam. A közgyűlés elején Fodor Tamás fideszes polgármester kiemelte, hogy Sopron városvezetése életében az adósságátvállalás történelmi pillanat – írja a
kisalfold.hu. A határozat szerint „A Civitas Fidelissima közössége, amely az évszázadok során oly sokszor bizonyságát adta a haza és haladás melletti elkötelezettségének, köszönetnyilvánító Díszoklevelet adományoz Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály miniszter, Matolcsy György miniszter, Pintér Sándor miniszter, Lázár János államtitkár, Naszvadi György államtitkár, Tállai András államtitkár, Molnár Ágnes miniszterelnöki megbízott, Firtl Mátyás Sopron és környéke országgyűlési képviselője, valamint Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő részére, akik az adósság ilyen mértékű átvállalása történelmi tettének létrejöttét lehetővé tették".A szocialista képviselők nem jelentek meg az ülésen, de módosító indítványukat eljuttatták a közgyűléshez. Eszerint „Orbán Viktor kapjon lovas szobrot a Fő téren, s nevezzenek el utcákat különböző államtitkárokról, képviselőkről". Ezt a „több mint ironikus” indítványt a felszólaló Fidesz-KDNP-s képviselők valamennyien elítélték. Dr. Varga Mária úgy fogalmazott: visszautasítják a cinikus hangvételű módosító indítványt.
Fodor Tamás polgármester azzal indokolta a díszoklevelet, hogy az elmúlt 23 évben még nem volt olyan, hogy a kormány átvállalt volna adósságot, és így segítette volna az embereket. A Fidesz-KDNP képviselői mellett a testület jobbikos tagja is megszavazta az oklevél adományozását, az LMP-s képviselő tartózkodott.