A Mercedes sem segített: tovább hanyatlik a magyar ipar

Januárban folytatódott az ipari termelés most már ötödik hónapja tartó éves szintű visszaesése – derül ki a KSH által csütörtök reggel közzétett adatokból. A statisztikai hivatal gyorsjelentése szerint az előzetes adatok alapján 1,4 százalékkal maradt el az ipari termelés az egy évvel korábbitól.

2013. március 7., 12:20

Az ipari termelés januári visszaesése azért rossz hír, mert a tavalyi utolsó negyedéves súlyos recesszió után a nemzetgazdasági tárca és az elemzők többsége is azt várta, hogy az idei év elején már megkezdődik az ipari termelés felfutása – írja az Index.

Elsősorban az autóipartól várták a fellendülést, mondván: ismét két műszakos termelésre áll át az esztergomi Suzuki-gyár, és növekedik a kecskeméti Mercedes-gyár kibocsátása is. Igaz, ez utóbbitól tavaly június óta várják az ipari termelés felfutását, ám azóta csak három olyan hónap volt, amikor éves szinten nem produkált visszaesést az ipar.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.