Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2012. április 27., 10:23
Felszámolási eljárás indult a Márgráf Márvány, Gránit Feldolgozó Kft. ellen. A perkupai gyártóbázist működtető társaság 2010-ben 1,2 milliárd forint árbevételt ért el.
2012. április 27., 08:15
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. április 27., 05:45
Felszámolás indult a budapesti székhelyű T. C. H-Trans Kft. ellen. A szállítmányozó cég az elmúlt években egymilliárd forint feletti árbevételt produkált és nyereségesen működött, tavaly azonban végrehajtást indított ellene az adóhatóság hátralékkezelési osztálya.
2012. április 26., 20:06
Szócska Miklós szerint az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes kapacitásszabályozást lehet érvényesíteni, ami megtakarítást jelent és így több jut mindenkinek.
2012. április 26., 18:11
A Fitch Ratings délutáni bejelentésére gyengült a forint az euróval szemben: csütörtökön négy óra után nem sokkal 288 forint volt az euró, míg napközben 286,50 forinton is járt a jegyzés a bankközi kereskedelemben.
2012. április 26., 17:22
Hetek óta hiába várják bérüket a csődbe jutott légitársaság egykori munkatársai. A Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete közleményében hangsúlyozza: mivel a bérgarancia alapból történő kifizetés is meghiúsult, ők és a többi szakszervezet megkezdték a jogi és egyéb lépések előkészítését. Úgy vélik, hogy az "állam mint többségi tulajdonos nem kíván segítséget nyújtani".
2012. április 26., 17:03
Jose Barroso és Orbán Viktor tárgyalásait nemcsak a hazai közvélemény, de a befektetői piac is nagy érdeklődéssel várta. Általános volt a vélekedés, hogy meghatározhatják a Magyarország ellen folytatódó túlzottdeficit-eljárás kimenetelét és az IMF-kölcsönökről szóló tárgyalások kezdetének időpontját is. Szakértők szerint már eddig is százmilliárdot bukott Magyarország azon, hogy a kormány eddig nem hozta tető alá az IMF-megállapodást – a valutaalap pedig nem tárgyal az EU jóváhagyása nélkül. Tényleg eljött tehát az idő az előrelépésre. HERSKOVITS ESZTER írása.
2012. április 26., 16:29
Hulladék-ügyben is bíróság elé citálja Magyarországot az EU
2012. április 26., 16:21
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa a Békés Megyei Bíróság első fokú ítéletét abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP Bankkal szemben. A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt a típusú árfolyamot kell alkalmazni. A döntés jogerős.
2012. április 26., 15:26
Nyolc nagyobb érdekcsoport söpörte be a Fejér megyében meghirdetett állami földek közel 90 százalékát, míg a többi 21 indulónak csak a maradék jutott. A nagyot kaszálók között több olyan ember van, aki szorosan kötődik a Fideszhez. A lista alátámasztja az állami földekre lecsapó oligarchák, "zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok" miatt felháborodó Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár állításait.
2012. április 26., 15:19
Megjelent a kormány határozata a Széll Kálmán Terv kiterjesztése keretében megvalósítandó egyes intézkedésekről a Magyar Közlöny szerdai számában. A rendelkezés a legtöbb esetben úgy határozza meg a végrehajtások határidejét, hogy azok a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvény előkészítéséhez igazodjanak, egyes esetekben azonban konkrét dátumok is szerepelnek.
2012. április 26., 14:29
Megroppanthatja a gyógyszerellátást a Széll Kálmán Terv 2.0 – állítják szakértők. Naponta tűnnek el készítmények a piacról, a gyógyszertárak már most is a túlélésükért küzdenek. A Népszabadság úgy tudja: az egészségügyért felelős államtitkárság nem támogatja az újabb kormányzati forráskivonást.
2012. április 26., 13:39
OECD: Élmezőnyben a magyar bérek adóterhelése
2012. április 26., 12:28
Az MSZP kormányra kerülésekor eltörli a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót - jelentette ki Mesterházy Attila szerdán Egerben.
2012. április 26., 10:58
Devizapiac - a Forex Szignál árfolyam-előrejelzése.
2012. április 26., 10:33
A kormány taktikája az IMF-tárgyalásokra: Felgyorsítunk, visszafékezünk - Az Orbán-kormány most van legközelebb az új IMF-hitelhez, de ebben a pillanatban nem érdekelt a gyors megállapodásban.