Széll Kálmán kettő: irreális megszorítások
Megroppanthatja a gyógyszerellátást a Széll Kálmán Terv 2.0 – állítják szakértők. Naponta tűnnek el készítmények a piacról, a gyógyszertárak már most is a túlélésükért küzdenek. A Népszabadság úgy tudja: az egészségügyért felelős államtitkárság nem támogatja az újabb kormányzati forráskivonást.
Bár azt még nem tudni, miként fognak további negyvenmilliárd forintot visszavenni az orvosságok támogatására fordítható keretből, de ha ez sikerül, jövőre már csak 140 milliárd forint jut a tavalyi 360milliárd helyett e célra. A kormány annak ellenére is hisz a gyógyszerpiacot megszorító újabb csomag sikerében, hogy a Széll Kálmán Terv első verziója épp az ellenkezőjét bizonyítja - írta a NOL.
Az OEP legfrissebb adatai szerint az első negyedévben egyetlen fillér megtakarítást sem hozott az első Széll Kálmán Terv, amely 2012-ben és 2013-ban 120 milliárddal mérsékelné a gyógyszerkassza kiadásait. Ennek első intézkedéscsomagjával idén elvben 83 milliárdot vennének vissza a támogatásokból. Csakhogy az év első három hónapjában eddig nemhogy kevesebbet, épp ellenkezőleg, a tervezettnél 26 milliárddal többet fizettek ki a támogatásra. A kassza vesztesége mégis csak 15 milliárd forint lett, de csak azért, mert a gyártók időarányosan 11 milliárd forinttal több extra adót fizettek be. Ebből az következik, hogy már az idei számot is korrigálni kell, vagyis ahhoz, hogy a 83 milliárdos megtakarítás tartható legyen, újabb intézkedésekre van szükség.
A Széll Kálmán Terv 2.0-val kapcsolatban a Népszabadságnak a nemzetgazdasági tárca azt hangsúlyozta: szerkezeti átalakításról van szó. Megerősítették, hogy az újabb tízmilliárdokat elvonó program része az úgynevezett „spanyol gyógyszer-támogatási modell” egyes elemeinek adaptálása. E szerint a tíz évnél régebben támogatott készítmények meghatározott körében a gyártóknak kötelezően kellene csökkenteniük az áraikat. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a 2004 előtt forgalomba került orvosságok árát 15 százalékkal kötelezően kellene csökkenteniük a cégeknek.
– Minden további megszorítás teljesen irreális – mondta a lapnak Leitner György, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke, aki szerint, ha valóban megtörténik a gyógyszerkassza-csökkentés, akkor visszaértünk a nyolcvanas évekhez, amikor alig 1000-1100 készítmény volt elérhető a patikákban.
A versenyjogban jártas cég felméréséből kiderül, hogy a gyógyszergyártók nem kívánják tovább viselni a nyomott árak miatt keletkező veszteségeiket. A hatósági árcsökkentés hírére azt tervezik, hogy 122, mással nem helyettesíthető terméket vonnak vissza a piacról. A gyógyszerek közt vannak daganatokra, szív- és érrendszerre, anyagcsere-betegségekre ható orvosságok is. A készítményeket most 1,1 millió magyar beteg használja.
Sinkó Eszter közgazdász szerint beláthatatlan következményei lehetnek, ha a kormány rendre ötletszerűen belenyúl a rendszerbe. A gyártók szinte naponta vonnak vissza termékeket a piacról, a patikák már a Széll Kálmán Terv első változatának hatására is 8-9 milliárd forint veszteséget könyveltek el. Szerinte a patikabezárások újabb hulláma indulhat el.
Egészségügy
2013-ban a tervek szerint már csak 140 milliárd forint jut gyógyszertámogatásra. Ez az összeg tavaly még 360 milliárd forint volt. A helyzetre a gyógyszergyártók várhatóan termékkivonással reagálnak, ami megroppanthatja az ellátást.