Kórházi államosítás: nincs "tisztogatási szándék"
Szócska Miklós szerint az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes kapacitásszabályozást lehet érvényesíteni, ami megtakarítást jelent és így több jut mindenkinek.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Egerben, a Magyar Kórházszövetség XXIV. kongresszusán közölte: a megtakarítás érdekében először a földgázt szerzik be egységes közbeszerzési eljárás keretében, majd következik az áram és a gyógyszer.
Az a cél, hogy mindennek nyomán a leghatékonyabban működő költségvetési szervezet jöjjön létre, és az ágazat annyival több forráshoz jusson, amennyit meg tudunk takarítani - tette hozzá Szócska Miklós.
Közlése szerint az állami hálózat révén egyértelművé válnak a diagnosztika és az ellátás szintjei, s a születendő kórháztörvény nyomán egységes formában tudnak működni az intézmények. Az így megtakarítható források az intézményeknél maradnak, ugyanakkor az Új Széchenyi Terv forrásai jelentős fejlesztésekre adnak lehetőséget - írta az MTI.
Az államtitkár arról is szólt, nem "tisztogatási szándékot" jelent az intézményvezetői pályázatok kiírása, hanem a megújulás lehetőségét. Éppen ezért ezen minél hamarabb túl kívánnak esni, így már nincs két hónap a döntésig.
Szócska Miklós egyúttal cáfolta, hogy a kormányzatnak bármilyen, privatizációt előkészítő szándéka volna az intézményrendszer államosításával.
Úgy véli, hogy a lakosság általános egészségi állapotának a javítását szolgáló jogszabályok és programok - ilyen a nemdohányzók védelméről szóló és a népegészségügyi termékadóról szóló törvény - meghozzák az eredményt. Utóbbi hatására már sok gyártó csökkentette termékei só- és cukortartalmát.
Mint mondta, a méhnyakrákszűrő-program a kistelepüléseken is lehetővé teszi a szűrést a védőnői hálózat keretében, a Mozdulj, mama! program keretében pedig igyekeznek testedzésre rávenni az időseket.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a kongresszus alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: a szervezet közgyűlésének álláspontja szerint az ellátórendszer a szakmai előírásoknak megfelelően nem működtethető a rendelkezésre álló forrásokból. A finanszírozási kiegészítések csupán a pillanatnyi túléléshez voltak elegendőek és az újabb adósság felhalmozódását nem tudják meggátolni. Ezért, az elmúlt évekhez hasonlóan, a jövőben sem garantálható a kórházak működőképességének megőrzése többletforrások nélkül - tette hozzá.
Megfogalmazása szerint ugyan sikernek nevezhető, hogy a szakemberhiány területén kialakult "akut krízist" sikerült elhárítani, ám a kórházak továbbra is folyamatos létszámhiánnyal kénytelenek dolgozni. Ebben a helyzetben indokolatlannak, sőt kockázatosnak tartják a vezetői állások teljes körű pályáztatását. A vezetőváltás ugyanis, miközben pozitív eredménnyel nem kecsegtet, negatív következményekkel járna - mondta Rácz Jenő.