Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2012. április 21., 17:15
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "elképesztő károkat" fog okozni Magyarországnak, ha a kormány bevezeti az internet- és sms-adót - mondta Varju László, a DK pártigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.
2012. április 21., 15:22
További hiteleket akar felvenni a fideszes városvezetés, ezzel akarja elkerülni a fenyegető csődöt - mondta Biczi László (MSZP).
2012. április 21., 14:50
A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) tiltakozik a szakképzési törvény Matolcsy György nevével fémjelzett, a kormány által elfogadott módosítása ellen; a tavaly novemberben létrejött szervezet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: a változtatások határozottan és bizonyíthatóan a gazdaság és a diákok érdekei ellen irányulnak.
2012. április 21., 13:32
Megdrágult az állam finanszírozása, pedig több megszorítás is elkerülhető lett volna.
2012. április 21., 12:54
A "ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok" természetesen vonatkozik Orbán Viktor "ne az emberekkel fizettessék meg" kezdetű szólamaira is. A kormány naponta jelent be új adókat, miközben több százmilliárdot bukik a költségvetés az egykulcsos jövedelemadóval és a gazdasági szabadságharccal. Pedig milyen
2012. április 21., 11:47
A lengyel kormány elfogadta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényjavaslatot, amely 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a korhatárt mindkét nem számára, de lehetővé teszi az 50 százalékos résznyugdíj igénybevételét is - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Donald Tusk miniszterelnök.
2012. április 21., 10:45
Milyen szerep juthat Lázár Jánosnak? A 168 Óra stúdiójában Nagy Csaba és Pungor András.
2012. április 21., 08:19
Értetlenül fogadták a távközlési cégek a kormány új ötletét: a hírek szerint a telefonálást és az internetezést adóztatnák meg, amitől 40-50 milliárd forintos bevételt várnak. Kiszivárgott információk alapján a használat – lebeszélt percek, letöltött gigabájtok – alapján vetnék ki az adót.
2012. április 21., 07:26
Új, EU-konform stratégiára van szüksége Magyarországnak annak érdekében, hogy beinduljon az egyensúlyőrző növekedés - jelentette ki Csaba László akadémikus, a "Földobott kő?, tények és tendenciák a 21. században" című, az Akadémiai Kiadónál megjelent kötet szombati bemutatóján Budapesten.
2012. április 20., 19:36
A sárgacsekk-adó után a mobil- és vezetékes hívásokra, valamint az internetforgalomra is adót vetne ki a Nemzetgazdasági Minisztérium – írja az Origo.
2012. április 20., 13:08
Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője, mint a Világbank magyarországi kormányzója, Simor András, a jegybank elnöke és Fellegi Tamás, az IMF/EU tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter is részt vesz a Világbank/IMF április 20–22. között megrendezésre kerülő washingtoni tavaszi ülésén.
2012. április 20., 11:38
Nem változott lényegesen a forint árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt: az eurót fél 10 után nem sokkal 296,75 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a reggeli 296,62 és a csütörtök esti 296,68 forint után.
2012. április 20., 09:11
Miniszteri biztost neveznek ki a MÁV-hoz, a szakember a vasúttársaság teljes átalakítására kap mandátumot – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
2012. április 19., 22:33
Az Ezentis 2009-ben 60 milliárd forint feletti árbevételt produkált. A magyar leány anyavállalata a spanyos Ezentis a közelmúltban kért csődvédelmet, miközben négy magyarországi projektben vesz részt, mindegyik állami beruházás.
2012. április 19., 20:40
A XII. kerületi önkormányzat licithirdetésben jelentette meg honlapján a Sportmax 2 bérleti jogát. A Sportmax 1-et hétvégén kiürítették és nem tudni, mi lesz a további sorsa. Mindkét létesítményt a Sportmax Kft. üzemeltette.
2012. április 19., 19:06
A hét végén leállt a tóvárosi Sportmax sportközpont. A Sportmax Kft.-t 2006-ban alapították, bár árbevétele szépen növekszik, nyereséget még nem tudott produkálni. A cég két magánszemély, Reile Elemér és Scheer Sándor kezében van.
2012. április 19., 10:27
Újabb Electro World-cég ellen indított felszámolási eljárást a bíróság, ezúttal a csoport győri érdekeltsége ellen. A társaság ellen végrehajtás van folyamatban, amelyet az adóhatóság hátralékkezelési osztálya kezdeményezett.