Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2012. április 26., 07:01
Bednárik Imre a Népszabadság újságírója tette közzé az Autórádió Kft. először nyertes, majd később elvetett pályázatát. A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában elmondta, azért hozta nyilvánosságra a dokumentumot, mert fontos megismerni, milyen színvonalú pályázattal lehet ma frekvenciát nyerni. Hozzátette az általános iskola felső tagozatában talán még elfogadható lenne az anyag, tele van durva helyesírási és stilisztikai hibával.
2012. április 26., 05:23
Orbán Viktor végül is felismerte, hogy a jelenlegi helyzetből Magyarország számára az egyetlen lehetséges kiút, ha megkezdődnek az IMF/EU tárgyalások – mondta a Klubrádió Megbeszéljük cím műsorában Kovács László volt EU-biztos.
2012. április 25., 20:41
Gyurcsány Ferenc szerint jó hír, hogy az Európai Bizottság szerdán szabad utat adott a Magyarország és az Európai Unió, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti hiteltárgyalások megkezdéséhez. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint azonban az elmúlt fél év háborúskodása sok kárt okozott az országnak.
2012. április 25., 17:05
A jegybankelnök fizetését illetően a kormány egyértelművé tette, hogy az a közszférára vonatkozó bérrendezés része, és nem egyedi döntés volt - mondta Fellegi Tamás szerdán, hozzátéve: "ez elvi kérdés, ha kell készek vagyunk bíróság előtt is megvédeni ezt a pozíciót".
2012. április 25., 16:58
Egy miniszteri rendelet szerint ellenőrzik majd a szénhidrátfogyasztást, aki elbukik a teszten, arra nem költ annyit az állam.
2012. április 25., 12:52
Készen áll az Európai Bizottság arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal egy elővigyázatossági hitelkeretről - jelentette be a testület szóvivője szerdán Brüsszelben.
2012. április 25., 12:46
Az új Széll Kálmán Terv arra elegendőnek tűnik, hogy kemény megszorítások révén tartani tudjuk az idei és jövőévi hiánycélt, és ezzel elkerülhessük a túlzott deficiteljárás nyomán fenyegető szankciókat. A lakosságra és a cégekre háruló újabb terhekkel azonban hosszabb távon is minimálisra csökken a magyar gazdaság növekedési képessége, és elkerülhetetlenül leszakadunk régiónk országaitól.
2012. április 25., 11:25
A távközlési vállalatoknak nemcsak a hívások és az üzenetek után fizetendő 2 forintos adó kivetési alapja és beszedése okoz majd gondot, hanem az is, hogy a rendszer működtetéséhez át kell alakítaniuk a tarifacsomagjaikat, illetve jelentős informatikai fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, s mindezt rövid idő alatt.
2012. április 25., 10:23
A mezőgazdaság-élelmiszer termékpálya szereplőinek egy új kötelezettséggel, az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kell megismerkedniük.
2012. április 25., 08:32
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. április 25., 07:51
Kövér László szerint a mostani kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt eredményezte.
2012. április 24., 21:04
Meredeken csökkent a keddi londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása azokra a jelzésekre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök keddi brüsszeli találkozóján előrelépés történt az IMF/EU-finanszírozási csomagról szóló tárgyalások ügyében.
2012. április 24., 19:00
Olyan elképzelések vannak az új Széll Kálmán Tervben, amik csak Matolcsy György fejében léteznek, ezért meseszerű az egész – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Vágó Gábor LMP-s parlamenti képviselő.
2012. április 24., 16:43
Az Európai Unió az euró válsága miatt veszélyben van – mondta Soros György. A szétesés folyamatát közvetve az egykori Szovjetunió széteséséhez hasonlította az üzletember a Közép-európai Egyetemen (CEU) indított új intézmény, a Közpolitika és Nemzetközi Ügyek Iskolája nyitó előadásán.
2012. április 24., 13:16
Két év óta először fordult elő, hogy csökkenést jeleznek a Facebook fontosabb mutatói az első negyedévben: a tőzsdére készülő közösségi portál hétfőn ismertetett, aktualizált tőzsdei prospektusa szerint a bevétel 6 százalékkal csökkent január-március között az előző negyedévhez képest.
2012. április 24., 11:59
Pánikot okozott egy nagyvállalat levelezőrendszerében tévedésből szétküldött kör-email.
2012. április 24., 09:10
A hétfőn nyilvánosságra hozott Széll Kálmán terv 2.0 fájdalmas adók egész sorának bevezetéséről szól. Érthető, miért: szakértői jelentések, például a Policy Agenda kutatóközpont elemzése szerint Magyarországnak csak akkor lehet esélye IMF-kölcsönre, ha olyan konvergenciatervet nyújt be az Európai Bizottságnak, amely a válságadók kivezetése mellett ígér 3 százalék alatti költségvetési hiányt. A jövő évi büdzsének tehát az ideinél 450-500 milliárd forinttal több megtakarítást kell tartalmaznia. Belyó Pál kutatási igazgatótól, tanszékvezető főiskolai tanártól, a KSH volt elnökétől BARÁT JÓZSEF kért interjút.