Gyalázatos fordulat a Klubrádió ügyében
Bednárik Imre a Népszabadság újságírója tette közzé az Autórádió Kft. először nyertes, majd később elvetett pályázatát. A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában elmondta, azért hozta nyilvánosságra a dokumentumot, mert fontos megismerni, milyen színvonalú pályázattal lehet ma frekvenciát nyerni. Hozzátette az általános iskola felső tagozatában talán még elfogadható lenne az anyag, tele van durva helyesírási és stilisztikai hibával.
Erre egy délutánt fordíthattak, nem kellett több idő rá.
Bednárik Imre – mint mondta - csak azt érzékeli, hogy ez egy nagyon gyenge minőségű anyag és még azt a fáradságot se vették, hogy átadják valakinek ellenőrzésre, aki tud helyesen írni. Minden jel arra mutat, hogy a rádió egyik tulaja, aki korábban a Roxynál dolgozott, ők állhatnak a háttérben, de ez csak a rádiós szakmában terjedő információ. A Roxy ukrán tulajdonosáról régóta terjengenek különböző pletykák, de semmit sem lehet biztosan állítani – tette hozzá.
Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivőjének szavaira úgy reagált, hogy provokáció az Autórádió Kft pályázata volt.
Bednárik Imre megemlítette, hogy Orbán Viktor levele jut eszébe, amit Hillary Clintonnak írt, ebben úgy fogalmazott, a Médiahatóságtól tájékoztatást kért és megtudta, hogy a hatóság mindent elkövetett, de a tulajok nem tudtak versenyképes ajánlatot tenni - hangzott el a
Klubrádióban.A Klubrádiót verő minősíthetetlen pályázat: "Egy felöl", "más felöl"
A nyertesnek nyilvánított pályázat hemzseg a helyesírási és stilisztikai hibáktól - írta a Népszabadság. A napilap birtokába került az Autórádió Kft. pályázati anyaga, amelyet a Médiatanács december végén nyertesnek hirdetett ki a Klubrádió által használt 95,3 MHz-es frekvenciára. A bíróság márciusban ezt a döntést hatályon kívül helyezte, mert az Autórádió Kft. pályázati anyagában formai hibát talált. A cég pályázata ennek ellenére is tanulságos olvasmány abból a szempontból, hogy milyen minőségű anyaggal lehet manapság pályázatot – és természetesen: frekvenciát – nyerni.
A kft. fő tulajdonosa, Tamás Hajnalka által jegyzett dokumentációban azt írják: „Műsorszolgáltatásunk célja kiemelni hazánk fővárosának, Budapestnek értékeit, érdekességeit a városba látogató belföldi és külföldi turistáknak, és természetesen az itt élő, dolgozó embereknek. Szórakoztató, zene rádióban gondolkodunk, de a kb.30% szöveg időben hasznos hírekkel, értékes információkkal, és érdekes ismeretterjesztéssel kívánunk megszólalni. (...) A fővárosban élő, dolgozó vagy csak ide látogató külföldieknek naponta 4x angol nyelvű híreket adunk. Terveink szerint, a klasszikus nyári turista szezonban esetenként, az igényeknek megfelelően más idegen nyelven is ( pl: francia vagy német vagy orosz ) leadnánk főbb híreinket, illetve Budapestet bemutató műsorainkat. (...) A rádiót, mint médiafelületet, stratégiai partnerként felajánlanánk a Magyar Turizmus Zrt.-nek. Szeretnénk, ha az idegenforgalomban tevékenykedő cégekkel, utazási irodákkal hosszú távú, mind kéz fél számára gyümölcsöző kapcsolat alakulna ki. Rádiónk zenei kínálatában, magas arányban szerepel – 45% - a magyar zene. Evvel több célunk is van. Egy felöl előzetes felméréseink szerint a magyar zenére erős hallgatói igény van. Más felöl ezúton is szeretnénk megmutatni a magyar kultúrát, a méltán világhírű magyar zenét, magyar zenészeket. Zenei kínálatunk szórakoztató, fiatalos, lendületes, figyelve a hazai slágerlistákra” – zárul az arculatleírás, amelynek stílusa alig üti meg az általános iskola felső tagozatának elvárásait, a 22 soros szövegben pedig csaknem 30 stilisztikai és helyesírási hibát fedeztünk fel.
Ezek után nyilvánvalóan nem igazán nagy meglepetés, hogy hasonló színvonalú a pályázó üzleti és pénzügyi terve is.
További részletek a
NOL-on.