Már Orbánék szerint is leszakadóban vagyunk
Az új Széll Kálmán Terv arra elegendőnek tűnik, hogy kemény megszorítások révén tartani tudjuk az idei és jövőévi hiánycélt, és ezzel elkerülhessük a túlzott deficiteljárás nyomán fenyegető szankciókat. A lakosságra és a cégekre háruló újabb terhekkel azonban hosszabb távon is minimálisra csökken a magyar gazdaság növekedési képessége, és elkerülhetetlenül leszakadunk régiónk országaitól.
Kissé zavarban vagyunk, ha tudni akarjuk, mi is történt valójában Orbán Viktor és José Manuel Barroso brüsszeli találkozóján. A beszámolók egymástól eltérő információkat és értékeléseket tartalmaznak, kezdve azzal, hogy a magyar kormányfő tájékoztatója nem esik egybe az uniós közleményben foglaltakkal és Barroso szóvivőjének kijelentéseivel. Így aztán egyelőre nem derült ki egyértelműen, valóban áttörés történt-e és elhárultak az akadályok a hiteltárgyalások megkezdése elől, ahogy Orbán bejelentette, vagy egyszerűen konstruktív megbeszélések voltak, ahol közeledtek az álláspontok és a magyar fél ígéretet tett az Európai Bizottság által kért intézkedések gyors és teljes végrehajtására, ahogy azt a közlemény írta.
Ugyanazt többféleképpen lehet interpretálni még akkor is, ha mindkét fél korrektségre törekszik. Jelen esetben azonban az eddigi tapasztalatok alapján jó okkal feltételezhetjük, hogy Orbán talán mást mondott a négyszemközti találkozón, mint a nyilvánosság előtt, nem először tenne ilyet. Az érdeke az, hogy kifelé demonstrálja, mindent megtesz a hiteltárgyalások megkezdéséért, a feltételek teljesítéséért, miközben éppenséggel ki akar bújni a kötelezettségek alól. Hónapok óta ez a játék folyik, és jogos a kétség, hogy most, hirtelen valóban feladta-e a kormányfő eddigi taktikáját.
Az EB döntése a velünk szembeni kötelezettségszegési eljárásokról jelzés lehet arról, mennyire találták meggyőzőnek Orbán legújabb ígéreteit. Ha némi bizalmat szavaznak a magyar kormánynak, csökkenhet az Orbánékra nehezedő nyomás, ami módot adhat a hiteltárgyalásokra csakúgy, mint az elvárt korrekciók végrehajtására. Ez a bizalom azonban gyorsan elszállhat, ha újra azt látják, hogy a Fidesz-kormány továbbra is mást tesz, mint amit mond, és a látszólagos kompromisszum-készség ezúttal is csupán az időnyerést szolgálja, és szó sincs az európai értékrendet és szabályokat sértő intézkedések megváltoztatásáról.
Akárhogyan is taktikázik Orbán, számunkra a valóság az a szomorú helyzet, amelyet a Széll Kálmán Terv 2.0 és a konvergencia-program tükröz. A lényegét összefoglalhatjuk azzal, hogy a kormány kendőzetlen nyíltsággal beismerte eddigi gazdaságpolitikájának a kudarcát és ígéreteinek tarthatatlanságát. A felvázolt makropálya totálisan eltér attól, amit eredetileg meghirdettek, a benne foglalt intézkedések pedig teljesen szembe mennek a kitűzött célokkal. Szó nincs benne konvergenciáról, azaz a fejlett uniós országokhoz való felzárkózásról, a számok pont ellentétes irányba, a növekvő lemaradás felé mutatnak.
Nagy erénye az egy évvel ezelőtti anyaghoz képest, hogy sokkal reálisabb képet vázol fel arról, mire számíthatunk az elkövetkező években. A számok közül csupán a hiánycél maradt változatlan, nyilvánvalóan a Brüsszelnek való megfelelés szándékával. Minden más drasztikusan romló prognózist mutat, a növekedési kilátások csakúgy, mint fogyasztás és a beruházások alakulása, az eladósodottság, a munkanélküliség, az infláció stb. A központi elem az, hogy a hiány féken tartását restrikciós intézkedésekkel kívánják elérni, beáldozva a gazdasági növekedést, a lakosság életszínvonalát, a felzárkózás lehetőségét. Ez 180 fokos fordulat a Matolcsy-féle elképzeléshez képest, mely szerint a kulcs a kibontakozáshoz a növekedés ösztönzése még a magasabb hiány és adósság felvállalásával is, és majd a GDP-többletből törlesztjük a hiteleket.
Ez a realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó koncepció már a kezdet kezdetén megbukott, a kormány lépéseit azonban, beleértve az egykulcsos SZJA bevezetését, a társasági adó csökkentését stb., végig befolyásolta. A halmozódó bajok dacára a Fidesz nem ismerte be, hogy a matolcsyzmus kudarcok sorozata, hanem a rossz intézkedéseket végig nem gondolt rögtönzésekkel és unortodox eszközökkel, a tartalékok felélésével és a gazdaságot gyengítő egyszeri lépésekkel próbálta kompenzálni. Az eredmény törvényszerű volt, és a következményeket Orbánék már kénytelenek figyelembe venni, ahogy azt az új SZKT is tükrözi.
Kiderül belőle, hogy az elkövetkező néhány évben semmiben sem számíthatunk érzékelhető javulásra, nyoma sincs benne annak a hurrá optimizmusnak, amely a korábbi hasonló anyagokra jellemző volt. Még rosszabb hír az, hogy elemzők szerint a korábbiakhoz képest igencsak szerény célkitűzések sem lesznek tarthatók, a megszorítások negatív hatásait ugyanis az anyag alulértékeli /ez már az idei első negyedéves mutatókból is látható/ . A 2014-15-re tervezett 2,5 százalékos növekedés a felsorolt, ellentétes hatású intézkedések fényében ambiciózusnak tűnik, és ez igaz a többi makromutatóra is. De még ha sikerülne is teljesítenünk a leírtakat, jelentősen el fogunk szakadni a fejlődésben a térség országaitól, és nem látható, mikor és hogyan hozhatjuk majd be ezt a lemaradást.
