Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2012. április 23., 14:44
A most nyilvánosságra került anyaggal arra törekszik a Fidesz-kormány, hogy meggyőző konvergencia-programot tegyen le a brüsszeli asztalra a költségvetési korrekcióról és az ígért hiánycél tartásáról. Úgy tűnik, Orbánék hiteles gazdaságpolitika és átfogó reformok helyett ezúttal is végiggondolatlan megszorításokkal és újabb adókkal próbálják kezelni a helyzetet, ez azonban nehezen felel majd meg az elvárásoknak.
2012. április 23., 11:27
A német Welt Online információi szerint a magyar kormány a jövőben percalapú adót akar kivetni a telefonbeszélgetésekre. Egy perc beszélgetés után 2 forintot számolnának fel. Ugyanilyen összeggel terhelnék az sms-eket is. Az új adót a telekom cégeknek kellene begyűjteni, majd továbbutalni. A cikk az internetezés tervezett adójáról nem ír.
2012. április 23., 09:21
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. április 23., 05:45
Csődvédelmet kért a Komédium Közhasznú Nonprofit Kft. A színház alapítója és egyik tulajdonosa Arató András, a Klubrádió főrészvényese.
2012. április 22., 19:53
Vannak olyan kórházak, ahol az orvosok nem várták meg, míg beüt a krach, összecsomagoltak, új munkahely után néztek. Betegeskedő egészségügy - újratöltve.
2012. április 22., 18:05
Szinte naponta jelent be új adókat az Orbán-kormány, miközben az egykulcsos jövedelemadó és a gazdasági szabadságharc több százmilliárdos lyukat üt a költségvetésen. Ebből az alkalomból szemezgetünk Orbán Viktor megszólalásaiból „ne az emberekkel fizettessék meg” témakörben, 2010 előttről. Abból az időből, amikor még nem volt a választók kezében a használati útmutató: „ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok”.
2012. április 22., 16:00
Furcsán tudta le uniós kötelezettségét Magyarország. Az európai szegénységellenes stratégia részeként elkészítendő nemzeti szociális jelentést mindenféle egyeztetés és párbeszéd nélkül, az érintettek, civil szervezetek, szakértők kihagyásával készítette el a Nefmi. Olyan is lett: adathiány, eufémizmusok, elhallgatások jellemzik.
2012. április 22., 14:42
A héten a Fidesz-kormány kinevezte a vasút leépítéséért felelős kormánybiztost, akinek elsődleges feladata az értelmetlen vasútritkítást levezénylése - állítja az LMP. A párt szerint világossá vált, hogy a parlament előtt fekvő személyszállítási törvény csupán díszlet a vasútromboláshoz. Orbán Viktor kormánya a környezetbarát közösségi közlekedést is a Malév sorsára juttatja.
2012. április 22., 14:19
Tíz fővárosi önkormányzat az elmúlt években több mint százmillió forint közpénzt költött el hirdetésekre, pr-cikkekre a Heti Válasz és a Demokrata hetilapokban, írja a Magyar Narancs az önkormányzatoktól kikért szerződésekre hivatkozva. A Kreatív utánaszámolt a Magyar Narancs állami támogatásának is.
2012. április 22., 12:28
Nincs olyan szakmai ok, ami miatt a Corvinus Egyetemet megszüntetni, vagy akár szétszabdalni kellene - állítja Hiller István, volt oktatási- és kulturális miniszter. Az MSZP-s politikus szerint téves minden olyan koncepció, amely integráció címén egy bizonyítottan magas színvonalon működő intézményt szétver.
2012. április 22., 09:54
A megoldás: neveljen otthon tyúkot! - Drasztikusan megdrágult a tojás Franciaországban is az Európai Unió január 1-jén életbe lépett "tyúkjóléti direktívája" miatt. A francia élelmiszeripar vezetői attól tartanak, hogy megugorhat a tésztafélék és a kekszek ára, és cégek mehetnek csődbe.
2012. április 22., 08:33
Újabb horvát vád a MOL ellen - Az INA felügyelő-bizottságának egyik horvát tagja azzal vádolta meg a MOL-t, hogy felelős a horvát cég piaci súlyának csökkenéséért.
2012. április 22., 05:19
"Biztos vagyok benne: internetadó nem lesz" - közölte Facebook-oldalán szombaton Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt infokommunikációért felelős államtitkára.
2012. április 21., 21:01
Orbán Viktor szerint Magyarországon 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni. A miniszterelnök erről az Inform Média lapcsoportnak adott interjúban beszélt, amelyet a haon.hu hírportál tett közzé pénteken.
2012. április 21., 20:58
Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
2012. április 21., 20:36
Egy felmérés szerint a felnőtt lakosság több mint háromnegyede vett fel már hitelt. Legtöbben lakás- és árukölcsönt igényeltek.
2012. április 21., 19:06
"Biztos vagyok benne: internetadó nem lesz" - közölte Facebook-oldalán szombaton Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt infokommunikációért felelős államtitkára. A hvg.hu úgy tudja, elképzelhető, hogy az adó máris átalakul, és "csak" mobiltelefonadó (beleértve a mobilinternet-forgalmat) lehet belőle.