Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. április 17., 08:21

Egyelőre csak annyit tudni, megvolt a szakmai informális egyeztetés a az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank és a magyar kormány képviselőinek részvételével.

2012. április 17., 07:45

Megtörténhet-e, hogy Schmitt Pál utódja visszaküld törvényeket? A 168 óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Lampé Ágnes.

2012. április 17., 06:55

Vezér nélkül marad a MÁV: Szarvas Ferenc, a társaság elnök-vezérigazgatója távozik posztjáról. Utódját már kiválasztották, de a Népszabadság úgy tudja, az új fővasutas érkezéséig hetek telhetnek el.

2012. április 17., 05:28

Szerdán nulla órától bruttó négy forinttal emeli a benzin literenkénti nagykereskedelmi listaárát a Mol – tudta meg a . A benzinár új csúcsra emelkedik, és tovább távolodik a gázolajtól, amely ára most nem változik.

2012. április 16., 14:22

Nem sok jóval kecsegtet, hogy a jelek szerint a kormány ismét a konfrontatív irányt részesíti előnyben az EU-val folytatott vitákban. Miközben folytatódik a huzavona az IMF-hitel feltételei körül és nincs pozitív fejlemény a velünk szembeni kötelezettségszegési eljárásoknál sem, Orbánék nem csupán figyelmen kívül hagyják a hivatalos figyelmeztetéseket, de friss keletű unortodox adóötleteikkel újabb frontot nyitnak az unióval szemben.

2012. április 16., 06:01

Nem kizárt, hogy a távhőről leváló háztartásoknak tovább kell majd fizetniük a meglévő vezetékek után, legalábbis ennek lehetőségét vizsgálná meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - értesült a Magyar Nemzet.

2012. április 15., 06:32

Egyre többe kerül a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) és a baleseti adó azoknak az autósok, akik eddig nem fizették be a díjat, s a szolgáltató ezért felmondta a szerződésüket. A „pótdíj” alól nem lehet biztosító-váltással kibújni, az adatokat ugyanis, így a szerződés felbontásának okát is egy központi rendszer tárolja, s minden kockázatviselő ez alapján szerződik. Minél később rendezi valaki, annál többe kerül az idei kgfb-je – figyelmeztet egy biztosítási alkusz.

2012. április 13., 13:17

Végelszámolással megszüntetik a budapesti székhelyű Elektra Energia Kereskedelmi Kft.-t. A 2004-ben alapított társaság 2007-ben 11 milliárd forint feletti árbevételt produkált. 2010-ben azonban veszteséges volt a villamosenergia-kereskedő, saját tőkéje a jegyzett tőke szintje alá csökkent, s úgy tűnik, már nem is akarnak a helyzeten változtatni.

2012. április 13., 05:30

Felszámolási eljárást indított a bíróság a Partner Építő Kft. ellen. A társaság éveken át egymilliárd feletti forgalmat produkált. A cég ellen jelenleg bírósági, közjegyzői és adóhatósági végrehajtás van folyamatban. Idén már 1000 építőipari vállalkozás ellen indult felszámolás.

2012. április 12., 18:31

A bérmegállapodás kikényszerítésére huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött a Dunaferr hideg-és meleghengerművében, valamint a Lőrinci Hengerműben. A munkabeszüntetéshez mintegy 900 szervezett dolgozó csatlakozott - mondta az MTI-nek a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.

2012. április 12., 16:59

A Dunántúlon, még a kisebb településeken is, egyre nagyobb lendületet vesz az utalványpiac, az elmúlt hetekben számos apró falusi vegyesbolttal nőtt az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyeinek száma, sőt már a mozgóárusok is megpróbálkoznának vele. Egyes helyeken már kialakult az utalvány feketepiaca, a névérték 70-75 százalékán veszik a "kajacsekket".

2012. április 12., 15:32

Kilenc civil szervezet fordult a kormányhoz, azt kérve, hogy kezdeményezzék egy lobbitörvény megalkotását. Magyarországon jelenleg nem vonatkozik semmiféle szabályozás arra, hogy a különböző cégek és gazdasági érdekcsoportok miként befolyásolják a közhatalmat gyakorlókat. A kormány a korábbi, és egyébként nem megfelelően működő törvényt 2010 decemberében hatályon kívül helyezte, és azóta nem mutatkozik jel egy új törvény megalkotására, miközben az Országgyűlés az elmúlt közel két évben több száz új törvényt alkotott meg.