Mesterházy: mi eltöröljük a mobiladót

Az MSZP kormányra kerülésekor eltörli a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót - jelentette ki Mesterházy Attila szerdán Egerben.

2012. április 26., 12:28

A költségvetés egyensúlyát ugyanis nem a kiskeresetűeket sújtó újabb adók kivetésével, hanem a gazdaság élénkítésével kell megteremteni - közölte a szocialisták elnök-frakcióvezetője egy pártja kelet-magyarországi részországgyűlése alkalmából megtartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: miközben az Orbán-kormány azt ígérte, hogy az adócsökkentés kormánya lesz, mára világossá vált, hogy az adóemelés kormányává vált.

A pártvezető közlése szerint az MSZP jövő márciusig elkészíti új keretprogramját, amelynek a középpontjában a munkahelyteremtésnek kell állnia. Ugyanis a munkanélküliség mértéke mára eléri Magyarországon a 11,6 százalékos szintet és a kelet-magyarországi megyékben akár a 20 százalékot is meghaladja; vagyis a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája nem a kilábalás, hanem a csőd irányába visz - mondta.

A programot - fejtette ki - nem Budapesten írják, hanem az ország különböző régióiban születő programokat gyúrják eggyé. Arra kérte a párt kelet-magyarországi megyei elnökeit, hogy a társadalom helyi szereplőivel egyeztetve készítsék el a javaslataikat.

Mindezzel azt is demonstrálni kívánják, hogy az MSZP a Fidesszel ellentétben a párbeszéd és az érdekegyeztetés híve - mondta Mesterházy Attila.

Sós Tamás, az ellenzéki párt Heves megyei elnöke arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy miközben a megye Eger, Gyöngyös és Hatvan alkotta urbanizációs tengelyét négy éve még Közép-Európa öt legdinamikusabban fejlődő régiója között tartották számon, mára vegetál a térség.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.