Hoppon maradt Malévesek

Hetek óta hiába várják bérüket a csődbe jutott légitársaság egykori munkatársai. A Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete közleményében hangsúlyozza: mivel a bérgarancia alapból történő kifizetés is meghiúsult, ők és a többi szakszervezet megkezdték a jogi és egyéb lépések előkészítését. Úgy vélik, hogy az "állam mint többségi tulajdonos nem kíván segítséget nyújtani".

2012. április 26., 17:22

Demeter Csaba, a Hunalpa megbízott alelnöke a

Klubrádiónakelmondta: csaknem kétezer embert érint az, hogy a márciusi béreket nem kapták meg. (Klubrádió)

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.