A lépésváltás kényszere
Jose Barroso és Orbán Viktor tárgyalásait nemcsak a hazai közvélemény, de a befektetői piac is nagy érdeklődéssel várta. Általános volt a vélekedés, hogy meghatározhatják a Magyarország ellen folytatódó túlzottdeficit-eljárás kimenetelét és az IMF-kölcsönökről szóló tárgyalások kezdetének időpontját is. Szakértők szerint már eddig is százmilliárdot bukott Magyarország azon, hogy a kormány eddig nem hozta tető alá az IMF-megállapodást – a valutaalap pedig nem tárgyal az EU jóváhagyása nélkül. Tényleg eljött tehát az idő az előrelépésre. HERSKOVITS ESZTER írása.
Néhány napja valóságos kormányzati kórustól hallhattuk: nem világosak az Európai Bizottság feltételei az IMF-tárgyalások megkezdéséhez. Ez azonban a bőség zavara, hiszen pontosan tudható, hogy ha Budapest teljesítené a kötelezettségszegési eljárások megszüntetésének feltételeit, ha megfelelne az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Velencei Bizottság elvárásainak, heteken belül megkapnánk a kért hitelt. De mi a minimum? Erre keresi a választ a kormány.
Nos, a szükséges, de nem elégséges feltételek kiindulópontja az a követeléssor lehet, amely a hét végén jutott el a magyar sajtóba, bár azt Brüsszel már márciusban pontokba szedte. Nem meglepő módon ezek a gazdasági követelmények a konvergenciaprogram részleteit tartalmazzák. Például azt: a háromszázalékos hiánycél elérése nem elegendő, fenntartható intézkedésekre van szükség.
Ideges hiánypótlás
Számos elemző szerint gazdasági nehézségeinket jellemzi a mutató: már mostanra összejött az államháztartási hiánycél kilencven százaléka. Vigvári András közgazdász, a Budapesti Gazdasági Főiskola intézetvezető professzora azonban úgy véli, ez önmagában még nem jelent sokat. Mi több, az elmúlt húsz évben rendszeresen előfordultak ehhez közelítő értékek április tájékán. Valójában ez az adat csak a költségvetési számok tükrében lehetne értékelhető, de azokat – a közgazdász szerint – az átláthatóság teljes hiánya miatt mindössze néhány ember ismeri Magyarországon.
Az viszont a napnál is világosabb volt, hogy az utóbbi napokban a kormány szemlátomást idegesen kereste a különadók kivezetésével keletkező hiány pótlási lehetőségeit. Békesi László volt pénzügyminiszter a 168 Órának úgy fogalmazott: technikailag nem lenne nehéz a kivitelezés, az egykulcsos adó eltörlésével éppen betömhetővé válna az egyszeri intézkedések kivezetésével keletkezett költségvetési lyuk.
Csakhogy – legalábbis egyelőre úgy tűnik – a kormány ezen a téren hajthatatlan.
Ötletgyár
Így aztán a Széll Kálmán terv 2.0 nyilvánosságra hozataláig egy percre sem pihent a nemzetgazdasági ötletgyár: szóba került egyebek között az ötkulcsos áfa, a tranzakciós adó, az SMS- és internetadó bevezetése is. Volt, ami bejött, volt, ami nem.
Az ötkulcsos áfa – mint a Bruxinfo szakértője, Gyévai Zoltán elmondta az Inforádiónak – eleve elvetélt ötlet volt, hiszen ellentmondott az uniós szabályoknak.
Vigvári hangsúlyozza: a görög válság óta az unió rákényszerült, hogy komolyabban vegye magát, ezért sem engedhet a három százalékból. De – teszi hozzá – ez inkább politikai követelmény. A magyar gazdaság sebezhetőségét a nagymértékű külső eladósodás, és nem a deficit, illetve az államadósság mértéke okozza.
Persze egyéb problémák is vannak bőven. Vértes András közgazdász szerint az egyik legnagyobb az, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott, mivel a kitűzött célok egyike sem valósult meg.
– Voltak értékelhető kezdeményezések: például igaza van a kormánynak abban, hogy a rokkantnyugdíjasok közül többen valójában munkaképesek. De lehetetlen egy csapásra a munka világába visszavezetni azt, akinek tíz-tizenöt éve nem volt legális állása. Marad a segély, amelyet immár nem rokkantnyugdíjnak hívnak. A kormány ettől az intézkedéstől százmilliárdos nagyságrendben várt bevételeket, miközben tulajdonképpen „egyik zsebből a másikba” került a pénz.
A kutató szerint a nagy ívű szlogenek gyakorlati megvalósítása is elmaradt. Először a gazdaságélénkítés került a kormány érdeklődésének középpontjába, miközben a mutatók idén épp valamivel nulla felé kúsznak, de igazi fellendülést a jövő évre sem jeleznek a gazdaságkutatók. Később a gazdaság fő ellenségeként az államadósságot nevezték meg, ám az államadósság nem csökkent. Az „egymillió munkahely” szlogen is legfeljebb a politikai anekdota fogalomkörébe tartozik, ma már a valós cél a munkanélküliség drasztikus növekedésének megállítása.
Ha hozzávesszük, hogy a külföldi befektetők – néhány kifutó autóipari beruházáson kívül – gyakorlatilag teljesen elhagyták az országot, az utóbbi cél igazi kihívásnak tűnik. Nem segíti a munkahelyteremtést – és ezáltal a gazdaságélénkítést sem – a kiszámíthatatlan gazdasági környezet, amelyben némi túlzással naponta bukkannak fel újfajta adónemek.
Mindenki külföldre menekül
A valaha a magyar piacon egyedülálló, széles körben keresett adatmentési módszer kiötlője, Kürti Sándor cégével, a Kürt Zrt.-vel ma külföldön keresi a megélhetési lehetőségeket.
– Az informatikai biztonság piaca az elmúlt két évben a negyedére csökkent Magyarországon – magyarázza. – Nem maradt más megoldás, mint a terjeszkedés: tizenkét országban működik a vállalkozásunk, Németországban például egyre nagyobb kereslet mellett.
Hozzáteszi: a bankok és a multinacionális cégek már rég kivitték az informatikai rendszerüket külföldre. A néhány kisebb hazai cég pedig a túlélésre játszik, és a fejlesztéseken spórol.
A Kürt Zrt.-nek annyiban szerencséje van, hogy mivel főképp képzett munkaerőt alkalmaz, náluk eddig nem volt szükség leépítésekre.
Amúgy a statisztika is világosan mutatja: a növekvő munkanélküliség elsősorban a képzetlen rétegeket érinti.
A Kürt Zrt. tíz hátrányos helyzetű általános iskolát támogat, amelyek egy speciális amerikai módszer segítségével próbálnak kikerülni a perifériáról – egyelőre úgy tűnik, sikerrel. Csakhogy ma a Magyarországon működő ezerhatszáz általános iskolának mintegy fele hátrányos helyzetű.
– Ez annyit jelent: ennyi intézményben termelnek potenciális munkanélkülieket – teszi hozzá Kürti.
Folyamatos tűzoltási kényszer
Vigvári András szerint inkább a gazdasági problémák konzerválása, mint megoldása felé mutat a tankötelezettségi korhatár leszállítása 16 évre, és a szakképzésben tanulók foglalkoztatása 15 éves kortól. A siralmas munkaerő-piaci helyzet, az eltartottak kiugróan magas aránya egyébként is összetett megoldást igényelne.
A közgazdász szerint a hiteles gazdaságpolitikának is kizárólagos feltétele, hogy az egykulcsos adó és a növekvő korrupció kérdéskörén túllépve húsz-harminc évre szóljon a szavatossága.
Nem segíti a hosszú távú építkezést, hogy az elhibázott rövid távú lépések miatt folyamatos a tűzoltási kényszer. És folyamatos a paradigmaváltások sora is. Októberben például a kormány még az ország iparosításáról beszélt, néhány hónap múlva már a Darányi terv meghirdetésével a mezőgazdaság fellendítését tűzte ki fő feladatának. A magyar gazdaság a rendszerváltást megelőző időszak óta rossz úton jár. Az előző Orbán-kormány elképzeléseivel ellentétben Magyarország nem lett a nyugat-európai wellness- és gyógyfürdőturisták első számú úti célja, mivel a válság miatt a lakosság a kontinens túlsó felén is visszafogja a jóléti kiadásokat. De az sem látszik, hogy valaha megvalósulnának a pénzügyi és logisztikai alközpont tervei.
Ugyanakkor a mezőgazdaság és az élelmiszeripar újraélesztése jó ötlet lehet, és a kormány is tett erre vonatkozó lépéseket: például nemrégiben rakták le a Gyermelyi Tésztagyár kétmilliárd forint értékű új malmának alapkövét. Csakhogy a nagy nemzeti büszkeséget tükröző megnyitóbeszédekben senki sem hívta fel a figyelmet arra, hogy az épülő üzemben sem lesz szükség az iskolákból 16 évesen, szakma és számítógépes tudás nélkül kikerült fiatalokra.
Bármi legyen is az új irány, Vigvári szerint biztos: Magyarországon nincs gazdasági konszolidáció politikai kiegyezés nélkül. A hosszú távú tervek nem kivitelezhetők úgy, hogy a mindenkori kormány kizárólag néhány évre gondolkodik előre. Már csak azért sem, mert utóda zsigerből eltörli a korábbi intézkedéseket. A magyar politikai elitnek előbb vagy utóbb be kell látnia: a Franco-diktatúrát követő spanyol Moncloa-paktumhoz hasonló nemzeti kiegyezés elengedhetetlen feltétele a gazdasági fellendülésnek.
