Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
2024. június 6., 12:45
A román kormánykoalíció ismét odacsap egyet a magyar gazdaságnak: 12,1 százalékkal, 3700 lejre tervezik emelni a havi bruttó minimálbért.
2024. június 6., 11:38
Az infláció hatására növekszik a hitelkártya-tartozás mértéke Magyarországon.
2024. június 6., 09:53
Csütörtök reggelre vegyesen alakult a forint árfolyama az előző esti jegyzéshez képest a főbb devizákkal szemben.
2024. június 5., 15:08
Európa szerte óriási különbségek a nyugdíjakban, ám a magyarországi nyugdíjak egész Európában a legalacsonyabbak közé tartozik.
2024. június 5., 13:14
Első körben 15 üzlet megnyitását tervezi az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere Magyarországon.
2024. június 5., 11:14
Úgy tűnik, a kávé a mindennapjaink nélkülözhetetlen része.
2024. június 5., 09:23
Alig változott a forint árfolyama szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2024. június 4., 15:14
A valutaváltók mellett ma már a bankokban is kedvezményes a deviza váltása, de vannak, akik inkább a Revolutra szavaznak.
2024. június 4., 14:01
Új technológiával igyekeznek megvédeni a Mastercard bankkártyákat a csalóktól.
2024. június 4., 12:37
A Lidl lekörözte minden versenytársát a piacon.
2024. június 4., 10:29
600 forint alá csökkent a benzinár, ám ez az állapot átmeneti. A legnagyobb kőolaj-exportáló országok tegnap a kitermelési korlátozások meghosszabbításáról döntöttek.
2024. június 4., 09:37
Az esőtől szárba szökkent a forint.
2024. június 3., 14:16
A Quaestor egykori vezére szerinte volt esély arra, hogy pénzügyi szolgáltató ügyfeleinek kötvénybefektetése teljes mértékben megtérüljön, hiszen azt többek között a Győri ETO komplexuma is fedezte volna. Ám a cég tulajdonában álló ingatlanokat állítása szerint „elkótyavetyélték”.
2024. június 3., 13:11
Kína globális propagandacélokra használja fel a kínai techcégek – köztük a Temu kínai anyavállalata – által a külföldi felhasználókról begyűjtött személyes adatokat egy ausztrál jelentés szerint.
2024. június 3., 10:24
Magyarország a jelenlegi ciklus alapján a tagállamok felső harmadába tartozik az uniós források lehívását tekintve, annak ellenére, hogy továbbra is érvényben vannak az 55 százalékos jogállamisági felfüggesztések.
2024. június 3., 09:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre. Az euróval és a dollárral szemben 1,4 százalékkal, míg a svájci frankkal szemben 2,9 százalékkal állt gyengébben.
2024. június 3., 00:01
A szén-dioxid kibocsátás költsége sok termék, így a villamos energia árában is megjelenik. Az erőművek ugyanis más üzemekhez hasonlóan az emisszió minden tonnájáért fizetnek az erre szolgáló kereskedési rendszerben, ahol a kibocsátást fedező kvótáknak saját árfolyama van, mint más árupiaci termékeknek. Magyarország meghatározó villamosenergia-nagykereskedőjeként az MVM Partner Zrt. jelentős tapasztalatokat szerzett e téren.
2024. június 1., 13:07
Mészáros Lőrinc 50 milliárd forint tiszta profitot vehetett ki tavaly a legnagyobb vasútépítő cégéből, a V-Híd Zrt.-ből.