Továbbra sem kell tartanunk attól, hogy Mészáros Lőrinc elszegényedik

Mészáros Lőrinc 50 milliárd forint tiszta profitot vehetett ki tavaly a legnagyobb vasútépítő cégéből, a V-Híd Zrt.-ből.

2024. június 1., 13:07

Szerző:

Egy év alatt másfélszeresére növelte a forgalmát, és több mint kétszeresére a nyereségét Mészáros Lőrinc vasútépítéssel foglalkozó cége, a V-Híd Zrt.-ből – írja cikkében a Telex. A vállalkozás többek között olyan állami projekteken dolgozik, mint a Budapest-Belgrád-vasútvonal, vagy a Szeged-Szabadka-vonal építése.

A portál szerint a V-Híd tavaly 168 milliárd forintos árbevételből 56,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Ha levonjuk az adófizetési kötelezettséget, az jön ki, még mindig marad Mészáros Lőrincnek 50,9 milliárd forint nyereség.

A cég üzemi eredménye egyébként 44 milliárd forint volt, tehát ha a pénzügyi műveleteket kivesszük a képből, és csak a cég saját munkáival foglalkozunk, ennyi pluszt hoztak össze egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy a vállalat több mint 25 százalékos profitrátával dolgozik – jellemzően az állami megrendeléseken.

Mészáros Lőrinc másik vasútépítő cége, az R-Kord tavaly 43 milliárd forintos forgalommal 8,5 milliárd forint adózott eredményt ért el. Az R-Kord egyik megbízása kapcsán egyébként hűtlen kezelés miatt nyomoz a BRFK, mivel felmerült, hogy még 2021-ben egy félkész munkát vett át tőlük és fizetett ki nekik az állam.

Ahogyan azt korábban megírtuk: Mészáros Lőrinc – magánemberként – speciális betegszállító kisbuszt adományozott kedden a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központnak. Az ünnepélyes átadón a milliárdos, a Mészáros Csoport tulajdonosa hangsúlyozta, hogy szívesen támogatja a környékbeli embereket, akik segítségre szorulnak, hiszen maga is szegény családból származik, így tudja, mi az a nélkülözés.

A Jóisten sokat adott nekem, ebből megpróbálok jelentős mértékben visszaadni a rászorulóknak

– fogalmazott, hozzátéve: ezért is hozott létre cégcsoportja több alapítványt, amelyek éves szinten több mint egymilliárd forintot adományoznak országszerte. Az üzletember megemlítette, hogy felcsúti és lokálpatrióta, de bicskeinek is érzi magát, hiszen lakott életvitelszerűen a városban, ezért kiemelten figyelemmel követi a város gyarapodását. Jelezte, hogy Bicske esetében korábban egy új tűzoltóautó megvásárlását támogatta, most pedig a kisbusszal a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjain igyekszik könnyíteni.

Mindemellett a 168 azt is megírta, hogy Mészáros Lőrincet és Orbán Viktort barátság fűzi össze, ami a bizalmon alapszik, mivel mind a ketten külön utakon járnak.

A mi kapcsolatunk barátság, ami a bizalmon alapszik, de külön úton járunk, hiszen a miniszterelnök úr 1989 óta politikus, én pedig 1992 óta vagyok vállalkozó. Ebben tettem egy kis kitérőt, hisz 2011-től majdnem két cikluson át polgármester voltam Felcsúton, igaz, a gazdasági tevékenységemet akkor sem adtam fel, amikor szolgáltam a településemet. A gazdasági fejlődésem nem két nap alatt történt meg, hanem az elmúlt 32 év munkájával jutottam el idáig

– fejtegette egy interjúban a volt felcsúti polgármester.

(Kiemelt képünkön Mészáros Lőrinc. Forrás: Puskás Akadémia Facebook oldala)

Az európai e-kereskedők érdekvédelmi szervezete és tágországi társult szervezetei nyílt levélben fordultak az EU és a tagországok törvényhozásához, hogy lépjenek fel a Temu szerintük piactorzító működésével szemben.

2024. június 21., 08:34

Az Eurostat friss összesítése alapján 2023-ban Magyarország lett az Európai Unió legkevesebbet fogyasztó országa. Már nem csak a románok, hanem a bolgárok is megelőznek minket, Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa.