Navracsics Tibor szerint az uniós források regionális drámát okoztak hazánkban

Magyarország a jelenlegi ciklus alapján a tagállamok felső harmadába tartozik az uniós források lehívását tekintve, annak ellenére, hogy továbbra is érvényben vannak az 55 százalékos jogállamisági felfüggesztések.

2024. június 3., 10:24

Szerző:

Magyarország már 1,6 milliárd euróhoz jutott az uniós forrásokból, az 55 százalékos jogállamisági felfüggesztések ellenére is. Azaz a 2021-2027-es időszakban a minket megillető 22 milliárd euróból 1,6 milliárd eurót, tehát az uniós források 7,4 százalékát kaptuk meg eddig, ami azt jelenti, hogy a tagállamok között időarányosan az első 8-ban vagyunk – közölte Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vezetője az Economx kérdésére.

A lap felidézte, az előző, 2014-2020 közötti uniós ciklusban Magyarország a második helyen végzett az uniós források lehívásának eredményességét tekintve. Az akkori 98 százalékos magyar arányt csak Csehország teljesítette túl, 98,2 százalékos szinttel.

Magyarország a mostani költségvetési időszakban is alaposan belehúzott, legalábbis a 7,4 százalék Csehország (8 százalék) után a második a V4-es országok között, és például mögöttünk van Lengyelország (4,6 százalék) is – derült ki Navracsics Tibor ismertetőjéből. Ugyanakkor az uniós források nem egyenlő módon hasznosulnak hazánkban, olyannyira nem, hogy a miniszter meglátása szerint is regionális dráma zajlik itthon.

Az elérhető 2022-es adatok szerint két olyan régió is van Magyarországon (Észak-Magyarország, Észak-Alföld), amelyekben a fejlettségi szint egy főre jutó GDP átlaga nem haladja meg az uniós átlag felét, de rajtuk kívül a Dél-Dunántúl 52 százalékos, valamint a Dél-Alföld 55 százalékos adata is alaposan elmarad az átlagtól. A Nyugat-Dunántúl helyzete más szempontból, de legalább ilyen aggasztó. Amíg 2004-ben a fejlettségi szint 66 százalékon állt, ami 2017-ben elérte a 71 százalékot, azóta csökkenés tapasztalható (2020: 70 százalék, 2021: 67 százalék, 2022: 68 százalék).

„Körülbelül tízmilliárd euróhoz férhet hozzá Magyarország az uniós forrásokból” – írtuk meg tavaly decemberben. Ezek olyan források, amelyek nem voltak befagyasztva a jogállami mechanizmussal, de nem kaphattuk meg őket, mert az Európai Bizottság az úgynevezett horizontális feljogosító feltételekre hivatkozva azt mondta, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer nem felel meg az EU demokratikus alapelveinek. Valamivel több mint hatmilliárd eurónyi forrás ugyanakkor továbbra is befagyasztva marad, illetve hasonló a helyzet a gigantikus segélycsomag, a Helyreállítási Alap forrásaival is. Itt az alap nagy részéhez az elvárt reformok teljesítéséig nem férhetünk hozzá. Emellett vannak még úgynevezett tematikus feljogosító feltételek, amelyek a most feloldott pénzekhez kapcsolódva blokkolják egy jóval kisebb, nagyjából kétmilliárd eurós összeg kifizetését.

(Kiemelt képünkön Navracsics Tibor. Forrás: ATTILA KISBENEDEK / AFP)

Az európai e-kereskedők érdekvédelmi szervezete és tágországi társult szervezetei nyílt levélben fordultak az EU és a tagországok törvényhozásához, hogy lépjenek fel a Temu szerintük piactorzító működésével szemben.

2024. június 21., 08:34

Az Eurostat friss összesítése alapján 2023-ban Magyarország lett az Európai Unió legkevesebbet fogyasztó országa. Már nem csak a románok, hanem a bolgárok is megelőznek minket, Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa.