A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.

2008. november 13., 22:24

A mai nehéz időkben az apró exportsikereknek is örülnünk kell. Miközben hagyományos termékeink piacai egyre szűkülnek, van valamink, ami nagyon kapós lett az utóbbi időben: széndioxid-kvótánk. Mivel a nagy kibocsátó iparágaink leépültek, jóval kevésbé szennyezzük ezzel a gázzal a légkört, mint tehetnénk, a ránk szabott üvegház gerjesztési normát pedig jó áron eladjuk másoknak. Az egész ügylet kissé fura, de nekünk bejön.

2008. november 13., 18:29

Sajátos pontversennyé alakult a mai gazdasági csúcsértekezlet a kormány és az ellenzék között: az SZDSZ öt, a kabinet hat, a Fidesz pedig hét pontban látja a jelenlegi gondokból kivezető megoldást. A résztvevők lényegében abban tudtak egyetérteni, hogy a legfontosabb feladatok a források biztosítása a gazdaság szereplőinek, a munkahelyek megtartása és a piaci lehetőségek bővítése. Az ellenzék, ha eltérő mértékben is, de adócsökkentést szorgalmaz, a munkavállalók pedig elutasítják a bérbefagyasztást. A legfeltűnőbb kifejezéseket ezúttal is Demján Sándor használta, aki egyszerűen csak torzszülöttnek minősítette a magyar gazdaságot.

2008. november 13., 13:21

A fejlett országokat sújtó recesszió és a nemzetközi pénzügyi válság hatása már Kínát sem kerüli el. A világ legnépesebb és legdinamikusabban fejődő országában lelassult az ipari termelés és hét év óta először esett a növekedési tempója tíz százalék alá. A hír hatására az olajár 50 dollár közelébe zuhant hordónként. A kínai bajokat persze irigylik a németek, akiknél a GDP a harmadik negyedévben gyorsuló tempóban tovább csökkent.

2008. november 13., 12:26

„Obamánia”. A 168 Órában több írás is foglalkozik az új amerikai elnökkel Barack Omamával és azzal; hogyan lett szinte a semmiből a világpolitika szupersztárja. Kulcsár István, Avar János és Heltai András írását ajánlom figyelmükbe.

Folytatódik az oknyomozó riport az Ud Zrt-ről, titkokról és szolgálatokról. Munkatársunkat, Karácsony Ágnest változatlanul az érdekli: hova érhetnek el a titkosszolgálati polip karjai?

2008. november 12., 10:29

Bár mától újabb hét forinttal csökkent a benzin ára, akinek nem kell feltétlenül, ne rohanjon tankolni, az árak egyelőre tartósan lefelé mennek. A nyersolaj világpiaci jegyzése a héten már visszament a nagy emelkedési futam előtti, másfél évvel ezelőtti szintre és semmi sem utal arra, hogy ez a trend a közeljövőben megváltozzon. A recesszió még jó ideig lenyomja a nyersanyagárakat és kiszámíthatatlan hullámvasúton tartja a részvényárfolyamokat.

2008. november 11., 19:15

Az Országgyűlés tegnapi szavazásán az úgynevezett Robin Hood adóról nem is maga az elfogadás volt a tét, hanem az, hogy az MSZP egyedül képes-e keresztülvinni akaratát a parlament többi pártjának ellenkezése esetén is.

2008. november 11., 16:17

A pénzügyi válság mellett a megfelelő szabályozás hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy súlyos helyzetbe kerültek a magyar ingatlanalapok. A kisbefektetők reakciója ugyanis kiszámítható és logikus volt: a bizonytalanból a biztos és magas kamatozású betétekbe vitték át a pénzüket. Hosszú távon viszont nem biztos, hogy ezzel nyertek, mert az ingatlanalapok sokéves befektetéssel és haszonnal számolnak. Szabályozásukat éppen ennek megfelelően kellene kialakítani és ezt a befektetők számára is világossá tenni.

2008. november 11., 14:44

A Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy Magyarország csaknem ötmilliárd euró hitelt már lehívott az IMF 12,5 milliárdos készenléti keretéből. Ez a pénz jelenleg a Magyar Nemzeti Bank számláján vár esetleges felhasználásra, egyelőre a devizatartalékot növeli. Állítólag még nincs szükség rá, de az IMF kérte, hogy az első csomag teljes egészét hívja le az ország. Ha ez így van, érdekes, hogy a világméretű pénzszűkében a Valuta Alap valósággal ránk erőszakol egy nem csekély összeget.

2008. november 11., 11:23

Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar pénzpiacok mozgását a belgazdasági folyamatok csekély mértékben befolyásolják. A főleg külföldi befektetők inkább figyelnek a nemzetközi trendekre, mint a hazai adatokra. Ez látszik ma is, amikor a vártnál jobb inflációs statisztika hidegen hagyta a piacot, sőt az árfolyamok a külső hangulatnak megfelelően esni kezdtek. A forint is veszített értékéből, miközben tegnap, a leminősítésünk után erősödött.

2008. november 10., 19:00

Hosszú évek halogatása után a jelek szerint jövő tavasszal elindul a legnagyobb közéleti napilap, a Népszabadság vasárnapi kiadása. Legalábbis erre utal, hogy az új kiadványnak már megtalálták a főszerkesztőjét Martin József Péter személyében, aki eddig a Figyelő gazdasági hetilap stábjának a munkáját irányította.

2008. november 10., 15:19

Az újabb leminősítés egyelőre nem érezteti hatását a magyar pénzpiacon, az árfolyamok felfelé mozdultak a múlt héthez képest. Ez megfelel a nemzetközi hangulatnak, az ázsiai és európai jegyzések is emelkednek. A hullámzó befektetői kedv fogja továbbra is jellemezni a piacot, nagyobb változás csak akkor várható, ha világosabbá válnak a reálgazdasági folyamatok, illetve az, hogy a kormányok nemzetközi szinten képesek-e megfelelő intézkedéseket hozni a recesszió lelassítására.

2008. november 10., 12:35

A kormány jövő évi terve egyszázalékos GDP csökkenéssel számol, jónéhány szakértő szerint a recesszió ennél is mélyebb lesz, ennek ellenére a GKI prognózisa még mindig növekedéssel kalkulál. Optimizmusa azért is nehezen érthető, mert ugyanazokra a trendekre alapoz, mint a többi elemzés. Egyben viszont a vélemények összecsengenek: a válság elősegítheti azt, hogy bő három év múlva nálunk is az euro legyen a fizetőeszköz.

2008. november 10., 09:57

A nagy hitelminősítők közül immár a harmadik rontotta több felzárkózó ország, köztük hazánk megítélését. A döntéseket elemezve az az érdekes, hogy azok a pénzügyi válság kirobbanása óta főleg azokat az országokat sújtják, amelyek a legkevésbé tehetnek a kialakult helyzetről, viszont kiszolgáltatottabbak a veszélyeknek. Érdekes viszont, hogy a válsághullámot elindító nagy amerikai pénzintézetek még röviddel összeomlásuk előtt is kiváló besorolást kaptak ugyanezektől a hitelminősítőktől. Úgy látszik, nem egyforma mércével mérnek.

2008. november 10., 09:00

Több más feltörekvő piaci gazdasággal együtt Magyarország szuverén adóskockázati besorolását is rontotta hétfőn a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, a várható recesszió súlyosságára hivatkozva, megjegyezve ugyanakkor, hogy a Magyarországnak jóváhagyott pénzügyi védőcsomag jórészt megszünteti a külső finanszírozási kockázatokat.

2008. november 9., 06:29

A magyar gazdaság könnyen tartós recesszióba kerülhet, mert egyszerre kedvezőtlen a belső környezet és a világgazdasági folyamat - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek. Hozzátette, hogy a válság hatása ma még csak a gazdaság néhány szereplőjét érte el.