Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.
Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
2014. szeptember 9., 11:37
A veszprémi Pannon Várszínház hagyománytisztelő előadást tartott, bebizonyítva, hogy kitaposott ösvényen járva is lehet jelentős művet alkotni. És ennek bizonyítására, bizony, keresve sem lehet megfelelőbb darabot találni a Hegedűsnél, hiszen az egész munka a tradíció tiszteletéről (és megújítva megőrzéséről) szól, legyen szó egy zárt, kicsiny faluról, egy évezredes históriával rendelkező népről, egy zenei kultúráról vagy akár egy musicalről.
2014. szeptember 8., 13:14
Még a Malek Andrea rajongók is megkapaszkodhatnak, mert kedvencük ilyet még nem csinált. Polgárpukkasztás? Szemérmetlenség? Kortárs költészet? Egy biztos: zenés színházi este, melyben a mi kortársunk, Malek Andrea szól. Ma. Nekünk. Hozzánk. Rólunk. PERJÉS JÁNOS beszélgetése.
2014. szeptember 7., 13:48
Klára tizenévesen lágerbe kerül, ahol prostituáltként kell dolgoznia. Túléli, de családja boldogulásáért később is felveszi tábori öltözetét, a virágos ruhát. Shiri Zsuzsa nemrég megjelent regénye tabutémát feszeget, amelyben ráadásul ellentmondanak egymásnak a történészek állításai és a túlélők visszaemlékezései. A Klára virágos ruhája szerzőjével KRUG EMÍLIA beszélgetett.
2014. szeptember 6., 19:58
Hatalmas tömeg, nagyszerű hangulat, sok-sok ismerős a Pozsonyi Pikniken Lipóciában.
2014. szeptember 6., 14:39
Szeretettel várjuk olvasóinkat, barátainkat a 168 Óra standjánál a Pozsonyi úton. A Pozsonyi Pikniken, Újlipótváros civil kulturális fesztiválján standdal és a szerkesztőség munkatársaival van jelen a 168 Óra.
2014. szeptember 6., 09:45
A hagyományos sóletpartin – amikor a fő szervezők köszönettel zárják a Pozsonyi Piknik szezonális rendezvényét, s egyben rátérnek a következő piknikévad feladataira – jelentette be Lajsz András Pozsonyi úti éttermében tavaly decemberben Rédei Éva, hogy hátralép.
2014. szeptember 5., 16:46
Hans Peter Haselsteiner mélyen a zsebébe nyúlt: alapítványmegvásárolta az Essl –gyűjtemény 60 százalékát, ami az értékes kortárs festményekből álló anyag nagy részének egyben tartását, egyszersmind pedig a csődbe jutott BauMax megmentését jelenti. Ezzel a nagyvonalú tettel több hónapos huzavona zárult le.
2014. szeptember 5., 12:48
Nagy meglepetések érhetik napjaink ifjú mozilátogatóit, ha véletlenül betérnek ehhez a filmhez.
2014. szeptember 4., 17:22
Alex Katzot úgy mutatja be a kiállítás kísérőfüzete, mint körülbelül a legfontosabb amerikai művészét korunknak. Ami így, ebben a formában, ahogy mondani szoktuk, némileg túlzás, de az kétségtelen, hogy Katz ma nemcsak népszerűség tekintetében tartozik a nemzetközi művészvilág felső decilisébe, de hatásában is.
2014. szeptember 3., 10:11
Későn érő típus vagyok, egy prózaírónak pedig be kell érnie – mondja Kun Árpád, aki Boldog Észak című regényéért nemrég megkapta az egyik legrangosabb hazai irodalmi elismerést, az Aegon Művészeti Díjat. Szeret kettős életet élni: elismert magyar író, aki Norvégiában idősek mellett dolgozik házi kisegítőként. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
2014. szeptember 2., 08:16
2014 decemberében lejár Őze Áron mandátuma a Pesti Magyar Színház igazgatójaként. A pályáztatás már lezárult, és könnyen lehet, hogy ezt a szezont is egy újabb színházi botrány nyitja. A Népszabadság arról írt, hogy a posztra a Vidnyánszky Attilához közel álló Zalán János az esélyes. A lap szerint Őze „nem tett semmilyen látványos gesztust a jelenlegi politikai hatalom felé”, Zalán János ugyanakkor a Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészet Kollégiumának miniszteri hatáskörben kinevezett elnöke. Pályázatáról Őze Áront kérdeztük.
2014. szeptember 1., 12:39
Hatvanezer látogatója volt augusztus utolsó hétvégéjén a Várkert Bazárnak. Az érdeklődőket nemcsak a megújult és kibővített épületegyüttes, a neoreneszánsz kert, de hat különböző kiállítás, a Nemzeti Táncszínház produkciói és számtalan szabadtéri kulturális rendezvény is várta – írja közleményében a Miniszterelnökség Parlamenti Államtitkársága.
2014. augusztus 30., 13:11
Az ünnepélyes megnyitóval, majd Lakatos Róbert és a Rév Zenekar koncertjével este elkezdődött a mintegy négyszáz zenei, színházi és egyéb kulturális programot felvonultató 13. Vidor Fesztivál Nyíregyházán.
2014. augusztus 30., 09:33
A magyar kormány számára nemkívánatos az autonóm, öntudatos, sőt esetleg vele szembenálló kultúra – írja Gregor Mayer a Der Standardban.
2014. augusztus 28., 12:17
Születésnapra készül a Láng Téka. Szívesen látnak mindenkit programjainkon, aki velük szeretne ünnepelni szeptember 1-jén.
2014. augusztus 28., 10:31
Hat kiállítás, parknyitó művészeti promenád, valamint a Nemzeti Táncszínház szervezésében táncelőadások várják augusztus utolsó hétvégéjén a látogatókat a Várkert Bazárban. A programokra a belépés díjtalan – tudatta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkársága.