A lágerbordélyok rejtélyei

- Magyarországon Klára születésnapját mindig Schwartz tortával és kakaóval ünnepelték. A tizennegyediken más történik. „A Szofi megmondta, hogy előbb-utóbb véget ér a jó dolgom a cselédkedéssel, azt tanácsolta, hogy ő olyankor mindig egészen másra gondol, és szinte észre sem veszi az egészet. De azt nem mondta, hogy egyszerre hárman jönnek rám. És pont ma, a születésnapomon.” Tabukérdésről ír, honnan jött a téma?

– Egy ismerősöm édesanyja prostituált volt Budapesten a hatvanas években, s amikor erről hallottam, foglalkoztatni kezdett a téma. Mekkora teher a titok, a szégyen, pláne középosztálybeliként? Miközben ez nem az ő bűne, hanem a társadalomé, amely ilyen helyzetbe hozza a nőket, mert szegények, mert állami gondozottak vagy éppen mert Miskolc környékén élő cigányok. A lágerszál máshonnan jött. Egy barátnőm nagymamájának a húga második világháborús prostituált volt, zsidóként így sikerült túlélnie. Már nyomdában volt a könyv, amikor a kiadóm, a budapesti Minerva levelet kapott egy New Yorkban élő magyar asszonytól. A kéziratban több történet volt, köztük egy hétoldalas írás, amelyik Klára esetéhez teljesen hasonló, s egy szemtanú mesélte el az asszonynak. Egy kárpátaljai kislányról szól, aki 18 évesen kerül tábori bordélyba. A háború után visszatér Kárpátaljára, és megint prostituált lesz. Megdöbbentem, mert számos részlet egyezik. Persze ezek között vannak lágertoposzok, amelyek a holokauszt-visszaemlékezésekben rendre előfordulnak.

- Sokáig nem kutatták a lágerbordélyok történetét. De 2007-ben már kiállítás is nyílt a témában a németországi Ravensbrückben, az egykori női láger helyén. Himmler 1941-ben rendelte el a táborokban bordélyházak felállítását, mondván, a férfi rabok jobban teljesítenek, ha jutalmazzák őket. 1942-től kezdve 200-300 női fogoly került ki Ravensbrückből, akiket tíz koncentrációs táborba osztottak szét.

– Mielőtt nekiálltam a könyvnek, utánanéztem egy német történész munkájának, aki 2012-ben könyvet írt a témában. Ő azt írja, ebben a tíz táborban – a nürnbergi törvények miatt – nem lehettek zsidó prostituáltak, csak más vallásúak. Csakhogy a visszaemlékezések ennek teljesen ellentmondanak. A nürnbergi perben is szó van zsidó lányokról, amerikai történészek szintén állítják, ők is dolgoztak a bordélyokban. 1993-tól 1995-ig a Jad Vasemben interjúztam túlélőket. Ott egyetlen nő sem vallotta be, hogy prostituált volt, de rengeteg, túlélőktől hallott, a deportálás hétköznapjairól szóló részletet felhasználtam a könyvben.

- Bárki segíti ezeket a speciális helyzetben lévő, rejtőzködő áldozatokat?

– Annyi szégyen és titok övezi ezeknek az asszonyoknak a múltját, hogy nem hiszem, valaha is segítség után néztek. Kivétel azért akad. Egy pesti barátnőm mesélte: járt holokauszt-túlélők és második generációsok önsegítők körébe, ahol volt egy asszony, akit hajasbabának hívtak a lágerben. Több részletet nem tudok, de ő sok-sok év múlva maga keresett segítséget. Aki a láger után vissza akart illeszkedni a saját társadalmi körébe, inkább megpróbálta eltemetni a történetet, hiszen főként középosztálybeli nőkről beszélünk. Miközben írtam, gondolkodtam, vajon a férje ismeri-e a történetét.

- Végül úgy döntött, nem.

– Mert mindez ráadásul az ötvenes, hatvanas években történik. Izraelben a túlélők jussa akkor a szégyen volt: miért hagytátok magatokat a vágóhídra vinni? Miért nem küzdöttetek? És ott volt az önvád: annyi embert megöltek, miért én jöttem vissza? Iszonyú nehéz emellett még a bordélymúlttal is szembenézni.

- Klára tizennégy évesen is túlélni akar. Amikor naponta tíz férfi megy keresztül rajta, az öccseire gondol, a Tisza-partra. Sőt bordélybeli barátnőjének, Szofinak azt mondja: „Te miért nem tudsz egy kicsit kedvesebb lenni néha hozzájuk? Mindenképp itt vagyunk, és itt is maradunk, itt döglünk meg így is, úgy is, ha nem történik csoda. Én még vicceket is meséltem az egyiknek a múlt héten, csak nem mertem szólni neked, mert leszidsz érte. De nagyon vicces volt, és így gyorsabban lesz vége az egésznek.”

– Vannak kutatások arról, hogy a holokauszt vagy más szélsőséges helyzetek túlélését két dolog segíti: a humorérzék és a hit, bármilyen transzcendens kapaszkodó. Én sosem voltam vallásos, egy 14 éves kislányt sem tudtam mélyen hívőnek elképzelni. Így maradt a humor.

- Magda, Klára őre pedig a túlélés miatt lesz a bordélyban kápó?

– Dolgozom egy forgatókönyvön is, ebben jobban kirajzolódik Magda múltja. Volt két gyereke, akik gázkamrába kerültek. Ezért keserű. Üti-veri Klárát, de közben a lány alkalmazkodni tanul Magda tanácsaival. („Tedd szét a lábad, ha életben akarsz maradni.”) Klárát próbálja a maga módján menteni, ha a saját gyerekeit már nem mentheti meg. Nehéz a kápósors is.

- És folytatódik a lágeren túl is. Szofi Amerikában egy esküvőn fut össze újra Magdával, s feljelenti, de Klára nem akar tanúskodni. Szofi hozzá is vágja egy levélben: „Nem vagy bosszúvágyó, nem érdekel egy kicicomázott nyugati parti öregasszony? Ezt a szemébe mernéd vágni annak a 14 éves kislánynak, aki voltál? És a többieknek? Ha nem sikerül mindent bebizonyítanunk, pár év múlva mindent le fognak tagadni, és nem lesz, aki szóljon.”

– Szofi számára az igazságszolgáltatásról van szó, Klára viszont félti a titkát, a családját. De ha ezen valahogy túltenné is magát, érzi: egy kápóval szemben kell igazságot tenni? Nem ők az igazi bűnösök, hanem akik a kápókat kápóvá teszik.

- Klára megtanulta Magda szabályát, a testével fizet felnőtt korában is, ha penicillin kell, a gyerekeknek pénz táborra, új biciklire, zongorára.

– Kamaszként, érzékeny korban került a lágerbordélyba, így szocializálódott. Amíg más éppen a Pitagorasz-tétel levezetését tanulja, ő mást. Ez lesz a túlélési technikája. A szégyen ettől még szégyen marad, a titok pedig titok.

- Pedig Izraelben lépten-nyomon a múltjába botlik. Feltűnik gyermekkori szerelme és Weinbergerné, a magyar textilbolti eladó. Véletlenül egy buszon tudja meg, mi történt a nagynénjével Budapesten: hallgatja a mögötte ülőket, akik „sorolták a halottaikat, mintha csak a csirkepaprikás receptjeit cserélgetnék”.

– Izraelben két szélsőség van: akik erről egyáltalán nem tudnak beszélni és tabuként kezelik, mások az összes háborús történetet elmondják hetente háromszor, mint a csirkepaprikás receptjét. Talán a „csirkepaprikás-módszer” jobb, mert ha sokszor imondják, nem tud a szörnyűség annyira felülkerekedni.

– Klára mégsem ezt választja.

– Ő végigrejtőzködi az életét, ahogy rengeteg zsidó. Nevük is van: a titokzsidók. Magyarországon is nagyon sokan azt tanulták a holokausztból, csendben kell maradni, rejtőzködni, mert az hoz nyugalmat.

- De a második generáció talán éppen ezért nem érti meg a szüleit. Klára gyermekei is lekezelően, csúnyán beszélnek az anyjuk furcsaságairól, hogy mennyire ragaszkodik a bordélyban kapott virágos ruhához, egy-egy tárgyhoz, amelynek a múltját ők nem is ismerik.

– A második generáció holokauszthoz fűződő viszonya sokszor ellentmondásosabb, mint az unokáké. A terhet inkább ők viselték, hiszen például a táborokból visszatérők közül sokan nem tudtak érzelmeket úgy átadni, ahogy egy normális családban szokás. Gyakran először csak az unokáknak mesélnek, amitől a gyerekekben bizalmatlanság, értetlenség van. És Izrael is változik. Évente egyszer, tavasszal, a holokausztnapon kampányszerűen rengeteg esemény, műsor foglalkozik a múlttal. De inkább az az irány, hogy a geopolitikai adottságok miatt a jelenben éljünk. Az izraeli baloldal szerint sosem viselkedhetünk úgy, mint a nácik velünk, minden ellenségünkkel szemben valamennyi emberi jogi normát be kell tartani. A jobboldal viszont azt mondja: nem engedhetjük meg magunknak, hogy még egyszer ez történjen, minden eszköz megengedett, hogy megvédjük magunkat, mert már nincs hova menekülni. Vagyis az izraeli jobb- és baloldal a tökéletesen különböző narratívájához ugyanúgy a holokausztban keres igazolást.