Már másodjára kap Oscar-díjat egy magyar
Az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) a színészek mellett olyan tudományos és technikai teljesítményeket is díjaz, amelyek előremozdítják a mozgókép technikai megújulását. Ezt a díjat idén már másodjára veheti át Áfra Attila Tamás fejlesztő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának alumnusa.
Az Amerikai Filmakadémia kihirdette a 2025-ös Technikai Oscar-díjazottak listáját Los Angelesben. Idén tizennégyen vehetik át a rangos elismerést, köztük egy erdélyi magyar szakember Áfra Attila Tamás is, aki 2021 után másodjára érdemelte ki a díjat az Amerikai Filmakadémiától – írta meg a pestinap.hu.
Nem előszőr kapott Oscar-díjat Áfra Attila Tamás
Január 27-én, hétfőn jelentette be az Amerikai Filmakadémia 14 tudományos és technikai teljesítményt, valamint további 37 díjazottat részesítenek elismerésben, a számos hivatalos Oscar-eseménynek helyet adó Akadémiai Múzeumban, 2025. április 29-én, kedden, Los Angelesben. Az Akadémia vezérigazgatója, Bill Kramer és elnöke, Janet Yang elmondták: „A díjazottak az innováció példaképei, akik jelentősen előmozdították a mozgókép művészetét és technológiáját.”
A díjazottak között találjuk Áfra Attila Tamást, egy erdélyi magyar fejlesztőt is. A szatmárnémeti születésű informatikus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának alumnusa az Intel Open Image Denoise létrehozásáért részesül elismerésben 2025-ben. Ez a nyílt forráskódú könyvtár jelentősen javítja a számítógéppel generált képek minőségét.
A szakember munkáját nem először ismerik el tudományos és technikai Oscar-díjjal, már 2021-ben is jutalmazta az Amerikai FIlmakadémia a magyar informatikus innovatív tudását.
Áfra Attila Tamás 2008-ban informatika szakot végzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ugyanott 2010-ben elvégezte az intelligens rendszerek mesterszakot. 2013-tól tanársegéd a kolozsvári egyetem matematika és informatika karán. 2013-ban doktorált High-Performance Ray Tracing on Modern Parallel Processors című tézisével. Szakterülete a számítógépes grafika, a párhuzamos algoritmusok fejlesztése.
2021-ben így köszönték meg a díjazottak a díjat:
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)