Drága levelet küld hamarosan az autósoknak a rendőrség: ez bizony sokaknak fájni fog
Nem tétlenkedett a rendőrség az elmúlt héten, csak Bács-Kiskun vármegyénben több tucatnyi gyorshajtót szűrtek ki.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1044-en lépték át Bács-Kiskun Vármegyében a rendőrség tájékoztatása szerint. A szabálytalankodóknak legalább 50 000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pedig 468 000 forint. Két sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet: egyikőjük 60 helyett 121 km/h-val hajtott az 5-ös számú főúton, a másik autós pedig 98 km/h-val száguldozott Kunszentmiklós belterületén – írja az Autószektor. A lap szerint a rendőrség 14 olyan autóst igazoltatott, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak, közülük egy sofőr balesetet is okozott.
Külön érdekesség volt szombaton egy személyautó sofőrje Kecskeméten, aki az 53101-es számú út csomópontjában lévő körforgalomba úgy hajtott be, hogy nem követte az út vonalvezetését és a körforgalom közepén, egy szintben kiemelt füves területre hajtott, ahol egy oszlopnak is nekiütközött. A sofőr ezután elhagyta a helyszínt, és gyalogszerrel a közeli benzinkútra sietett, ám nem volt szerencséje, mert a rendőrök így is a nyomára bukkantak és intézkedés alá vonták. A járőrök alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért vér-vizelet mintavételre előállították a 32 éves hódmezővásárhelyi férfit. A sofőrről kiderült az is, hogy el van tiltva a járművezetéstől, így büntetőeljárásindult ellene.
A gyorshajtás olyan, mint kommentelni valahol, csak a rendőrség nem díjazza
Aki rendszeresen vezet Magyarországon, tapasztalja, hogy a közlekedési morál szociálpozitív választ ad arra, hogy ha valaki „picit” gyorsabban vezet. Ötven helyett hatvan, kilencven helyett száz a legtöbb ember számára belefér. Akkor döbbenünk csak meg, ha egy-egy tragikus kimenetelű baleset híre bejárja a sajtót. A nagyon komoly baleseteket okozó gyorshajtókat egy ország elítéli, miközben a hétköznapokban a közlekedők java része ugyanúgy erősebben nyomja a gázpedált. De vajon mi állhat a gyorshajtás hátterében? Adrenalinfüggőség? A szabályok elleni lázadás? Egyáltalán: függ-e a személyiségjegyektől, hogy gyorshajtóvá válik valaki? Korábbi cikkünkben többek között ezekről írtunk.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)