Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.
2014. október 6., 19:05
A napokban jelent meg a József Attila-díjas író új regénye, a Máglya. A kötetet máris több nyelvre fordítják, Amerikában és Brazíliában is megjelenik. A könyv kilenc évig készült, és arról is szól: szabaddá csak az válhat, aki szembenéz a múltjával, felmenői tetteivel, akár bűneivel is.
2014. október 5., 06:54
Pálfi György új filmje, a Szabadesés ma még érvényes Magyarországon. Mindaddig, amíg valamelyik tudományos-fantasztikus honfitársunk egyetlen széles mozdulattal ki nem kapcsolja a gravitációt. Mert akkor fújhatjuk!
2014. október 4., 09:41
Most, hogy titkos ügynökök, trigámista futárnők gyanújával van színültig az ország, érdemes ideidézni egy másik történetet az ötvenes/hatvanas évek fordulójáról.
2014. október 3., 17:55
Baráti Kristóf hegedűművész kapta az „Év Fiatal Művésze” díjat a bajorországi Bad Wörishofenben rendezett „Nemzetek Fesztiválján”.
2014. október 3., 15:41
Mundruczó Kornél legújabb filmje, a Fehér isten a sikeres cannes-i világpremiert követően továbbra is népszerű: a hazai mozikban elérte a 40.000-es nézőszámot, ezzel az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar szerzői filmje lett. Szeptember végén pedig Strasbourgban elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Polip-díjat az Európai Fantasztikus Filmek Fesztiválján, valamint – útban az Oscar-kampány felé – felkerült az Európai Filmakadémia válogatáslistájára, amelyről a következő hetekben az akadémia tagsága kiválasztja az Európai Filmdíjak jelöltjeit.
2014. október 2., 05:51
Árvíz Indiában, Réztábla a kapu alatt, Via Mala, A Manderley-ház asszonya, Egy múló pillanat – megannyi emlék az olvasgató (kis)polgárok könyvespolcairól a múlt század közepéről. Ma már nem hoznak lázba: a bestsellerek hamar hervadnak. El is mentem volna öntudatosan Daphne du Maurier könyve mellett, ha nem vonja magára a figyelmemet a kötet (és a klasszikus Hitchcock-film) címe: a Madarak. Ez megállított.
2014. október 1., 12:36
Simó Sándor, Kőszegi Edit és Surányi András
Fény-képek gyermekeimnek című filmjét tekinthetik meg október 1-jén 18 órai kezdettel a Kommunikációs Szabadegyetem szervezésében.
2014. október 1., 06:19
Közleményt adott ki az MTI-n keresztül az MTVA munkatársával kapcsolatban azután, hogy Garan Beáta a Gój Motorosok Facebook-oldalán feltűnt azokon a fényképeken, amelyek a csoport brüsszeli kirándulásáról készültek.
2014. szeptember 30., 12:07
Képzeljünk el egy olyan regényt, mely a Titanicon játszódik, hosszan és szerteágazóan ábrázolja a szereplőket, a helyszíneket, a viszonyokat, és abban a pillanatban ér véget, amikor a hajó még csak közelíti a jéghegyet. Amikor még senki nem sejt semmit, kivéve az olvasót.
2014. szeptember 30., 10:46
Ha szeretnéd megismerni a filmkészítés fortélyait, gyere el október 1-jén szerdán 16 órakor a HSC Stábiskola ingyenes nyílt napjára a MAFILM-be, ahol meglesheted Novák Emil Cinematographer című kisfilmjének forgatását Rudolf Péter főszereplésével.
2014. szeptember 29., 12:13
Egy titokzatos táska miatt meg kellett szakítani a Gdanski Shakespeare Színház ünnepélyes megnyitóját a múlt hét végén. Az evakuáltak között volt Donald Tusk – akkor még – miniszterelnök, aki a tömeggel együtt két órát várt a színház előtt, míg visszatérhettek az épületbe – olvasható a -n.
2014. szeptember 28., 12:24
Előbb Franz Welser-Möst dobta be a törülközőt. Távozása a szezon elején elég nagy űrt hagyott maga után: nem csak új zenei igazgatót kell keresni, hanem karmestert is összesen közeli 34 előadásra. De a baj nem jár egyedül: pár héttel később Bertrand de Billy is lemondta az együttműködést a Bécsi Operaházzal – írja a szervuszausztria.hu.
2014. szeptember 28., 06:02
Ha úgy hozná a sors, hogy nyugdíjas életünket egy jachtokkal pettyezett kék öböl partján kellene eltöltenünk, s nagy fehér Mercedes kabrióval giri-gurulgatnánk a napsütésben, még tán azt is el tudnánk viselni nagy nehezen, hogy szomszédságunkban egy szemrevaló, bár nem ifjú énekesnő morzsolgatja magányos napjait. Persze, nem marad ez így (lásd a címet!).