Márciusban is akad néhány új könyv, ami kellemes szórakozást nyújt.
Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
2020. október 31., 12:00
A koronavírus berobbanásával leálltak a filmforgatások, aminek súlyos következményei lettek: újrainduláskor teljes gyártási terveket kellett átalakítani, ruhákat átszabni, büdzsét megemelni, bemutatót elhalasztani. Azóta már új produkciók gyártásába is belevágnak az alkotók, viszont sokkal óvatosabbak, és igyekeznek mindenre felkészülni.
2020. október 29., 15:42
Agatha Christie, a krimi-királynője 100 éve alkotta meg Hercule Poirot, a zseniális és piperkőc detektív karakterét - írja az Index.hu.
2020. október 27., 12:00
Nemrég még csak egy visszataszító gesztus volt Dúró Dóra könyvrombolása, mostanra azonban túlnőtte magát. Több pszichológus is aláírta azt az állásfoglalást, amely kiáll a ledarált könyv, a Meseország mindenkié mellett, és elhatárolódik Bagdy Emőke nyilatkozatától. Egy másik petícióban pedig a pszichológus asszonyt támogathatja az aláírásával bárki, aki egyetért vele. Leveleztünk Bagdy Emőkével is, és érdekes választ kaptunk.
2020. október 27., 11:11
Az Európai Parlament kulturális bizottságában vitatkoztak a felek.
2020. október 27., 09:45
A középszer és a zseni párharca, amely ha időlegesen is, de abszolút a középszer győzelmével végződik, igencsak aktuálisnak tűnik manapság. Ezért aztán az Amadeus, Peter Shaffer darabja, amelynek nyomán Milos Forman népszerű filmet forgatott, most éppen a József Attila Színházban tör babérokra.
2020. október 27., 05:50
A magyar egyetem ügyének kulcsszereplői kaptak meghívót kedd délelőttre.
2020. október 24., 12:55
Újabb díjat kapott a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre.
2020. október 24., 11:36
Vidnyánszky támogatja a történtek hatására az SZFE függetlenségét, csak még konzultál előtte felettesével.
2020. október 22., 19:40
A jazzlegenda utolsó koncertje 2017-ben volt, azóta nem állt közönség elé.
2020. október 22., 14:20
Vélhetően ez most már tényleg a búcsúkoncertturnéja lesz a denevérfejet leharapó metállegendának.
2020. október 21., 08:45
Nem találta aggályosnak a Magyar Operatőrök Társaságának elnöksége és etikai bizottsága, hogy egyik elnökségi tagjuk, Novák Emil elvállalta az SZFE rektorhelyettesi pozícióját. Tiltakozásként sok neves operatőr lépett ki a szervezetből. Egyikük, a Kossuth-díjas Kende János huszonöt éve tanít a színművészetin. És nem sok jót remél a jövőtől.
2020. október 17., 16:31
2020. október 17., 08:17
Egy Novák Emil SZFE-rektorhelyettesről szóló cikk sugallmazását teszi helyre.
2020. október 16., 12:00
Az egyik legrangosabb amerikai filmes magazin, a Variety nemrég a világ legígéretesebb tíz forgatókönyvírója közé választotta Wéber Katát. Ő írta Mundruczó Kornél Fehér Isten, valamint a Jupiter holdja című filmjének forgatókönyvét. Első angol nyelvű filmjüket, a Pieces of a Womant is közösen jegyzik. A Netflixen látható alkotás executive producere Martin Scorsese. A mostani Velencei Filmfesztiválon két elismerést is kaptak: a gyermekét elvesztő főhősnőt alakító Vanessa Kirbynek ítélték a legjobb színésznő díját, és a diákzsűri díját is ez az alkotás nyerte el. A magyar művészpár jelenleg Németországban él. Wéber Katát Berlinben hívtuk fel, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzetéről is kérdeztük.