A Quimby-ből ismert Varga Livius nyert az Artisjus közönségszavazásán

2020. október 17., 16:31

Szerző:

Varga Livius Magam adom - a születéstől a dal utóéletéig című kisfilmjére szavaztak a legtöbben a Dalszerzők napja alkalmából kiírt versenyen.

Az Artisjus által indított közönségszavazásban körülbelül hetven könnyű- és komolyzenei alkotó vett részt saját szerzői énjét bemutató videóval. A filmekre több mint tizenegyezer szavazat érkezett, és végül a Quimby slágerét bemutató alkotás nyerte a díjat.

Az egyesület célja az volt a félmillió forintos fődíjú kezdeményezéssel, hogy a zenei produkciók mögötti alkotót és az alkotómunkát az előtérbe hozzák.

A közönségszavazás győztese, Varga Livius filmjében a Quimby slágereként jól ismert, eredetileg A kutya vacsorája együttesnek írt Magam adom című dal születésére reflektált.

"Készülődtem egy társasági eseményre és tudtam, hogy ott lesz valaki, aki óriási szerelem volt. Legjobb lenne, ha nem is kerítene újra a hatalmába, de mi lesz, ha mégis. Elmentem és végül a hatalmába kerített. Akkor még nem volt mobiltelefon, meg semmiféle komputerrel nem operáltam, egyedül papír és ceruza volt. És egyszer csak bekattant egy szöveg" - idézte a közlemény Varga Liviust.

 

 

Két magyar nagyjátékfilm is versenyben van a hétfőn kezdődő Berlinalén az Arany Medvéért. Közönség és sztárok nélkül kezdődik az egyik legjelentősebb filmszemle, a 71 éves Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.

Véget ért minden idők egyik legnépszerűbb elektronikus zenei duójának pályafutása. Olyan slágereket köszönhetünk a Daft Punknak, mint az Around The World, a One more Time vagy a Get Lucky.

 

Maga Edvard Munch írta rá Sikoly című híres képére, hogy "csak egy őrült festhette.” A Norvég Nemzeti Múzeum szakemberei infravörös vizsgálatnak vetették alá a festményt, és ezt állapították meg.