A 44. Magyar Filmszemle több szempontból is különleges volt, mivel először volt ökumenikus zsűri, és az EMIH is képviseltette magát.
Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
Bár még mindig sokan kíváncsiak rá a moziban, de a Netflix is lecsapott a nagysikerű filmre.
2013. február 21., 10:04
A Rózsavölgyi Szalonban mutatták be múlt héten Az utolsó óra címmel – eredetiben: Freud’s last session – Mark St. Germain színművét. A Broadwayn már sikerrel futó darab története szerint Sigmund Freud otthonába invitálja a fiatal, kevésbé ismert Clive Staples Lewis professzort, aki korábbi könyvében nevetségessé tette az idős lélekbúvárt. A két ember Isten, a szeretet és általában az élet értelme kapcsán vív egymással szellemi párharcot. A honi előadás szerepeit a Nemzeti Színház öt éve leköszönt direktora, Jordán Tamás, illetve a teátrum éléről most távozó Alföldi Róbert alakítja. SZTANKAY ÁDÁM az utolsó próbák egyikét nézte végig.
2013. február 20., 22:29
Az utolsó óra. Ez a címe a Rózsavölgyi Szalonban bemutatott valóságjátéknak, amelynek két főszereplője látható a 168 Óra címlapján: Alföldi Róbert és Jordán Tamás. Riportunk címe akár az is lehetne: Az utolsó próba. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2013. február 20., 19:25
Filmgyári capriccio címmel több mint négyszáz standfotóból nyílt kiállítás szerda délután az Országos Széchényi Könyvtárban. Az április 30-ig látható tárlat a magyar rendezőket, operatőröket mutatja be munka közben fel-felvillantva a leghíresebb magyar filmek képkockáit is.
2013. február 19., 16:23
Székely Gábor és Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas rendezők közösen alapították a Katona József Színházat 1982-ben, közösen is vezették hét évig, Székely távozásáig. Zsámbéki három éve mondott le a teátrum igazgatásáról. Székely ugyan ma is tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ám a közélettől visszavonult. Ezért is volt színháztörténeti esemény, amikor hétvégén a Katonában nyilvánosan közös asztalhoz ült a hazai színművészet két meghatározó alakja, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. A moderátor Schilling Árpádnak és a közönségnek nemcsak a pályájukról mesélték, hanem szakmájuk mai helyzetéről is. Zsámbéki például azt is mondta: pénzelvonásokkal bármely társulat tönkretehető, és félreállíthatók a hatalom számára kellemetlen vezetők. Székely szerint pedig egzisztenciális csőd fenyegeti a szakmát. A színművészetin végzett fiatalok nem tudnak hová szerződni. A színházak idén már gyakorlatra sem hívják a növendékeket. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2013. február 19., 13:47
A londoni Királyi Művészeti Akadémia először rendez átfogó retrospektív kiállítást Édouard Manet portréfestészetéből. A múzeum által „titokzatos és olykor vitatott” jelzőkkel illetett művész teljes karrierjét mintegy ötven Ázsiából, Európából és az USA-ból összegyűjtött olajfestmény mutatja be.
2013. február 18., 21:35
Rossz idők járnak manapság a roma művészekre Magyarországon, ahol soha nem volt könnyű a kisebbségek dolga – .
2013. február 18., 19:07
Egy csaknem teljesen vak lány és egy sármos fiú duettje tartja lázban a tévénézőket. Agárdi Szilvia és Pál Dénes egy dalpárbajban ismerték meg egymást. Szilvi kiesett, Dénes később megnyerte a versenyt. Azóta elválaszthatatlanok. Jó eséllyel indulnak az Eurovíziós Dalfesztiválon, még az sem kizárt, hogy ők képviselik majd Magyarországot a döntőn, Malmőben. Üzenetük van: szelídek és szépek. PUNGOR ANDRÁS írása.
2013. február 17., 13:20
A román film életképességének bizonyítékát látja Romániában a filmes szakma abban, hogy a Berlinalén a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét Calin Peter Netzer román rendező Pozitia Copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta. Az alkotás a fesztiválon elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is.
2013. február 17., 09:54
A Nemzeti Színház Alföldi-előadásait övező érdeklődés a jegyüzérek figyelmét is felkeltette: tízszeres áron árulják a sikerdarabok előadásait. Harminchatezer forintot is elkérnek egy-egy jegyért.
2013. február 17., 08:14
A Balázs Béla- és Táncsics Mihály-díjas esztéta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Magyar Filmszövetség elnökségi tagja. Nemrég az Élet és Irodalomban éles hangú elemzést publikált Röpirat a magyar filmművészet ügyében címmel. Írásában arra kereste a választ, hogyan lehetett Európa egyik legsikeresebb nemzeti filmgyártását két év alatt lenullázni. A 168 Órának arról is beszél: Andy Vajnának és az általa vezetett Magyar Nemzeti Filmalapnak csakis politikai legitimációja van, szakmai nincs. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2013. február 16., 09:53
Van az úgy, kérem, hogy a sütemény szebb, mint a pék. Mégis érdemesebb a sütőipari szakmunkásról filmet készíteni, mint a rövid és sötét alagutat bejáró túrós batyuról.
2013. február 16., 07:05
Ma a harmadik elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal. Az M1 és a Duna World csatornán élőben látható show-ból újabb hat előadó és szám jut a február 23-24-i középdöntőkbe. A március 2-i döntőben derül ki, melyik dal képviseli Magyarországot a májusi malmői nemzetközi megmérettetésen. Csak reménykedni lehet, hogy a korábbi elődöntők unalma és színvonaltalansága után ma végre valódi dallamokat és értelmes szövegeket is hallhatunk.
2013. február 15., 20:47
A legendás kaposvári színház egykori főrendezője két éve már szabadúszó. Nemrég a holokausztról rendezett rendhagyó előadást, amelynek címe – A Dohány utcai seriff – egy korabeli zsidó viccre utal. A produkciót a budapesti Jurányi Inkubátorházban játsszák – teljes sötétben. A rendező szerint a mai magyar szellemi életben újra erősödik a gyűlöletkeltés és a kirekesztés. De rajtunk is múlik, ami az országban történik. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2013. február 15., 14:00
Távozik posztjáról a hónap végén L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddigi parlamenti államtitkára lesz – jelentette be Balog Zoltán miniszter pénteken Lovasberényben.
2013. február 14., 16:54
Bármi megtörténhet, mondják egybehangzóan optimisták, pesszimisták. S ami megtörténhet, az meg is történik. Ezt hívjuk történelemnek.
2013. február 14., 12:42
Február 11-én a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Faragó Vilmost, a 20. század második fele magyar újságírásának egyik meghatározó alakját, a megvesztegethetetlen kritikust. A Hosszú utca, darabvég című önéletrajzi könyvének részletével tisztelgünk emléke előtt.