Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2013. július 30., 21:30
Mindannyian Petőfi kortársai vagyunk abban az értelemben, hogy súlyos feladatok állnak előttünk – mondta L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke kedden Kiskunfélegyházán, a felújított Petőfi-szobor avatásán.
2013. július 29., 12:06
A 2003-ban végzett színművészetis osztálya szeretett volna együtt maradni a pályán is. A sors aztán „szétszórta” őket. De az AlkalMáté Trupp tagjaiként nyaranta összehoznak egy-egy közös produkciót. Hét éve a tizennégy volt növendék sajátos tematika szerint kezdett dolgozni: sorshúzással döntik el, melyikük élete szolgál alapul az új bemutatóhoz, amelynek idei augusztusi színtere – a korábbi Zsámbéki Színházi Bázis helyett – a Jurányi Inkubátorház. A mostani előadást az Orlai Produkció támogatja. A sorozat kapcsán arról is kérdeztük az osztályfőnököt, a budapesti Katona József Színház direktorát: van-e titka az évtizeden átnyúló összefogásának. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2013. július 29., 12:05
4 cl London dry Gin, 1 bárkanál cukorszirup, 2 cl citromlé – sok jég meg szóda: ez Lajsz András egyik legújabb koktélreceptje, az Old Reporter. Ezt az italt szopogatták egy nyári estén mindazok, akik részt vettek a Nagy Budapest Törzsasztal estjén. Ezzel az itallal is emlékeztek a „díszvendégre”, Tábori Kornélra, akinek számos álneve közül az egyik éppen az Old Reporter volt, s akinek most – csaknem hetven évvel halála után – válogatáskötete jelent meg a Budapest Könyvek-sorozatban. NÁDAS SÁNDOR is ott volt az eseményen.
2013. július 28., 19:27
Musicallel lép fel Sharon Stone az ENSZ Közgyűlésében: a színésznő a Mihail Gorbacsov alapította jótékony szervezet fennállásának 20. évfordulóját ünneplő darabban vállalt szerepet Yusuf Islammal, azaz Cat Stevensszel együtt.
2013. július 28., 11:11
Az eddigi leglátványosabb Szigetnek nézünk elébe idén, legalábbis a szervezők sajtóközleménye szerint. „Aki korábban szerette a fesztivál látványos sokszínűségét, most még jobban fogja, aki viszont évekkel korábban volt csak a Szigeten, idén rá sem fog ismerni” – írják.
2013. július 28., 06:09
Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni.
2013. július 26., 14:30
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenekar játszott már a Royal Festival Hall, a Royal Albert Hall, a Carnegi Hall színpadán is. A Szigeten is koncerteztek korábban, ám az is tény: népzenei együttes eddig nem kapott olyan kiemelt fellépési lehetőséget, mint amilyet a Muzsikás. Idén, augusztus 6-án, a fesztivál nulladik napján a Világzenei Nagyszínpadon ünneplik fennállásuk negyvenedik évfordulóját. Másfelől nincs mit csodálkozni ezen. Ugyanis, mint azt Hamar Dániel, a zenekar vezetője a 168 Órának elmondta: a magyar népzene esetében akár a Beatles együttessel is találni kapcsolódási pontot.
2013. július 26., 06:28
Ma veszi kezdetét és tíz napon át tart a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden várja a látogatókat.
2013. július 25., 15:31
Horvát János, a hajdani kiváló riporter, később ismert tévés személyiség különös viszonyban van Kubával. Néhány évtizeddel ezelőtt diákként töltött el ott hosszabb időt (mint az egyetem spanyol szakos hallgatója), később újságíróként fordult meg a szigeten, nemrégiben pedig mint a Magyar Köztársaság nagykövete élt ott egy diplomáciai cikluson át. Van tehát Kuba-élménye elég: ezeket kötötte most különös csokorba ebben a könyvben.
2013. július 25., 12:42
2013. július 25., 11:10
Volt szobor, nincs szobor. Darab ideig ott ácsorgott a róla elnevezett körtér egyik torkolatában, aztán eltűnt. Miként az irodalmi életből is el-eltűnt olykor, még akkortájt is, amikor a leginkább javallt szerzőnek számított: az olvasók szeretetéből tűnt el, amikor a Rokonokkal nyúzták a diákokat, és monográfusai (például az ügynöki jelentéseket szorgalmasan körmölő Nagy Péter) majdhogynem szocreál írót faragtak belőle.
2013. július 25., 05:56
Az Átlátszó birtokába jutott dokumentumok szerint a Kálomista Gábor vezette Nemzeti Kulturális Alap fesztiválkollégiuma a Thália Színháznak adta a legtöbb támogatást tavaly. Jól járt a Vidnyánszky vezette Csokonai Színház és az Orbán unokatestvére által igazgatott Budapesti Tavaszi Fesztivál is.
2013. július 24., 13:42
Clara Royer francia írónő több évig Budapesten élt. 2010 óta közép-európai irodalmat és történelmet tanít a Paris-Sorbonne Egyetemen. A két világháború közötti magyar irodalom szakértője. Csillag című első regénye a Pierre-Guillaume de Roux Kiadónál jelent meg 2011-ben. A magyar kiadás a Geopen Kiadó gondozásban jelent meg nemrég.