Szoborember könyv alakban
Volt szobor, nincs szobor. Darab ideig ott ácsorgott a róla elnevezett körtér egyik torkolatában, aztán eltűnt. Miként az irodalmi életből is el-eltűnt olykor, még akkortájt is, amikor a leginkább javallt szerzőnek számított: az olvasók szeretetéből tűnt el, amikor a Rokonokkal nyúzták a diákokat, és monográfusai (például az ügynöki jelentéseket szorgalmasan körmölő Nagy Péter) majdhogynem szocreál írót faragtak belőle.
Most megint itt van a szobor – írásban kifaragva. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész majd 800 nyomtatott oldalon, csaknem 1600 (!) lábjegyzettel bővíti, árnyalja, színezi Móricz Zsigmondról őrzött halovány képünket. Hogy ki tehet erről a haloványságról, a hálátlan utókor, a politikai célzatosságú irodalmárok, a meglehetősen nagyszámú írói selejt – most hagyjuk. Kétségtelen, hogy munkamániás szerző volt, mint Krúdy vagy Jókai. A tollából nemcsak ő és családja, hanem szépszámú rokonsága is megélt.
A monográfusának is feltétlenül munkamániásnak kell lennie, hosszú éveket áldozva arra, hogy mindent megtudjon és tudasson velünk alanyáról. Mert ebből a fogalom igazi értelmében vett monográfiából – néhány fontosnak tetsző filmes adalékot leszámítva – mindent megtudhatunk Zsiga bácsiról.
Ettől a könyvtől mindenki kap valamit. A tudósember a teljes életmű feltérképezését, az írói szövegeknél többre kíváncsi olvasó a fontos művek háttér-információit, a bulvárigénnyel lapozgató intimpistáskodó a naplók és a kiadatlan feljegyzések titkait.
Ezt a könyvet nem lehetett volna megírni még akár húsz évvel ezelőtt sem. Jókor jött – éppen idejében. Hozzáillő, vaskosabb terjedelemben kellene róla írni, s majd fognak is – remélhetőleg – nálam avatottabbak. Most csak azt tudom jelezni: ez jó mulatság, „férfimunka” volt.
(Szilágyi Zsófia: Móricz Zsigmond. Kalligram, 2013.)
Kelecsényi László
