2012. március 23., 07:21

Igen, lehet hogy vége. Hogy ez az elegáns kis kötet búcsú is egyben, meg afféle palackposta-üzenet az utókornak. Hogy volt egyszer egy Magyar Nemzet.

2012. március 22., 16:12

Irányelveket fogalmaztak meg az osztrák közszolgálati rádió és televízió munkatársainak arról, hogyan viselkedjenek az internetes közösségi oldalakon. Az ORF mindenekelőtt azt ajánlja dolgozóinak, amelyet a brit BBC fogalmazott meg a saját újságíróinak: „Ne tégy semmi butaságot!”

2012. március 21., 15:34

Alig néhány hónappal az oroszországi ősbemutató után, világszenzációt, a Szentpétervári Balett társulat vendégjátékát hirdette a hétvégére New York város 55. utcai City Center színháza. Az Ardani Artists művészeti alapítvány és kuratórium elnökének, Szergei Danilian úrnak jóvoltából tiszteletjeggyel, meghívott vendégként vehettünk részt feleségemmel az emlékezetes előadáson. Barátsággá ért kapcsolatunk közel egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor a producer és családja a színházzal szemközti – munkahelyemül szolgáló – Centrál Parkra néző 80 emeletes épület egyik lakásába költözött.

2012. március 20., 17:36

Bozsik Yvette lemondana a Trafó vezetéséről, erről levélben tájékoztatta Tarlós István főpolgármestert. A táncművész, koreográfus július 1-jétől venné át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.

2012. március 20., 17:27

A szavazó csalhatatlan biztonsággal megérzi, ha valaki hazudik. Orbán mégis kockázat nélkül teheti. (…) Ami ma történik velünk, az elsősorban egy nagy görög tragédia Európa színpadán. Ma már nemcsak a király meztelen, hanem a nép is az – egyebek mellett így írnak a mai magyar valóságról a Miért hagytuk, hogy így legyen? kötet szerzői, közéleti emberek, írók, gondolkodók. A könyv szerkesztői szerint mi magyarok nem tudunk élni a szabadsággal – és ezt nem is vesszük észre.

2012. március 20., 16:28

Életének 85. évében elhunyt Sík Igor Balázs Béla-díjas operatőr, a Magyar Televízió örökös tagja - tudatta felesége kedden az MTI-vel.

2012. március 20., 15:45

Hogyan lehet a háborúról, az illúziók elvesztéséről úgy mesélni, hogy közben mulatunk és nevetünk? Hozzávalók: G. B. Shaw-darab, Monori András zenéje és a Katona parádés szereposztása. Olvasóink egy darab páros jegyet nyerhetnek a Katona József Színház A hős és a csokoládékatona című darabjára, március 25-dikére.

2012. március 20., 12:49

Az 1545-ben épült Kornis-Rákoczi-Bethlen kastély két zsindelytetős bástyája valamint a tetőszerkezet 1ooo négyzetmétere égett porrá. Az égés nyomán a tetőszerkezet be is szakadt. Az épület Erdély reneszánsz stílusú kastélyainak egyike, és mint ilyen pótolhatatlan értéket képvisel.

2012. március 20., 08:00

Az első percekben még azt gondoltam, hogy Szilágyi György, Rejtő Jenő és Kálnoky László állt össze (életszerű) Varró Dániel álnéven, hogy új fordításban prezentálják A makrancos hölgy című Shakespeare-vígjátékot, de aztán hamar rá kellett jönnöm, nem erről van szó. (Súlyosabb a helyzet.)

2012. március 19., 05:09

Mindig lehet találni egy olyan népcsoportot, amelyik válság idején "hibásabb" a többinél, a darab világjelenséget mutat be - jelentette ki Washingtonban az MTI-nek Máté Gábor, Cigányok című darab rendezője. A színművet az amerikai fővárosban a Kennedy Centerben, a Budapest-Prága-Bécs-fesztivál keretében mutatták be csütörtöktől, három egymást követő estén.

2012. március 18., 09:52

Előkerült egy cédula. Szűkszavú, de egy tehetséges könyvre épp elég, jó. Már csak fel kell rakni e fecni köré a száz évvel ezelőtti világot és világháborút, a família múltját majd évszázaddal vissza, a hadakat és a seregeket, a kutyaszerbiázástól Amerikáig.