Kádár politikai sajtója

Emlékeznek-e arra, hogyan lepték el kora délután az utcát az Esti Hírlap rikkancsai, hétfő reggelenként pedig csupán egy napilap jelent meg. Amikor hírek sorsáról döntött a rotációs világpiaci papír ára, de a legnagyobb országos lap példányszáma mégis hétszázezer fölött volt. Amikor az óraközi szünetekben orosztanárok vadásztak a Szputnyik című folyóirat új kis előfizetőire, és a brigádvállalások elmaradhatatlan eleme volt, hogy „előfizettünk a Szovjetunió című folyóiratra”.

Takács Róbert új könyve nem sztorik, szerkesztőségi anekdoták gyűjteménye, hanem áttekintés az 1956 és 1988 közötti évek politikai újságírásáról, a Kádár-korszak tájékoztatáspolitikájáról. Gondosan összeszedett hátteret ad a sajtóirányítás szervezeti és apparátusi rendszeréhez, belső hatalmi harcaihoz, a lapok és a szerkesztőségek életében lezajlott lassú változásokhoz. Párthatározatokat, jegyzőkönyveket, a szakma lapjaiban megjelent elemzéseket, személyes visszaemlékezéseket és levéltári dokumentumokat idéz annak bizonyságául, miféle felső szándékok milyen bújócskákra és behódolásokra késztették a politika népszerűsítésén túl csak a 6-os villamosok zsúfoltságát, a tanácsi házkezelőségek lassúságát és a Patyolat trehányságát ostorozni jogosult szakmát. És persze felelevenednek a kor olyan kulcsszavai is, mint az APO, a K-telefon, a pro domo-hír, a musz-anyag, a hangulatjelentés vagy a kesudióvita.

Jó alkalom a kötet arra is, hogy lássuk: a tárgyalt kor sajtópolitikája egyre erősebben kezd emlékeztetni a mai gyakorlatra, s ha a médiahatóság netán ötlethiányban szenvedne, ebből a könyvből felelevenítheti az átkos módszereiről, hatalmi és megoldási technikáiról tanultakat, s még ötleteket is meríthet. De azért ne általánosítsunk. Volt még 1988-ban is olyan szerkesztő, aki a rezsim rogyadozása láttán úgy fakadt ki: „Ennek a rendszernek a mi szempontunkból a legnagyobb hibája, hogy nem hagyja intelligensen kiszolgálni magát.”

Izgalmas, fontos könyv.

(Takács Róbert: Politikai újságírás a Kádár-korban. Napvilág Kiadó – Politikatörténeti Intézet.)