Rodin New Yorkban
Alig néhány hónappal az oroszországi ősbemutató után, világszenzációt, a Szentpétervári Balett társulat vendégjátékát hirdette a hétvégére New York város 55. utcai City Center színháza. Az Ardani Artists művészeti alapítvány és kuratórium elnökének, Szergei Danilian úrnak jóvoltából tiszteletjeggyel, meghívott vendégként vehettünk részt feleségemmel az emlékezetes előadáson. Barátsággá ért kapcsolatunk közel egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor a producer és családja a színházzal szemközti – munkahelyemül szolgáló – Centrál Parkra néző 80 emeletes épület egyik lakásába költözött.
Megismerkedésünket követően egyik este, – hol angolul, hol oroszul – az európai kultúráról, irodalomról, színházról és táncról beszélgettünk, megemlítve Jeszenyin, Isadora Duncan, Jekatyerina Maximova, Barisnyikov, Nurejev, Maurice Bejart, Róna Viktor, Orosz Adél és Markó Iván alakját, művészetét.
Borisz Eifman a szovjet művészeti akadémia koreográfia szakát elvégezve 1977-től igazgatja a leningrádi színház balett tagozatát, ami ma már az ő nevét viseli. Több világhírű rendezésével írta be névjegyét ebbe a különleges művészeti ágba, Anyegin, Anna Karenina, Karamazov testvérek, Orosz Hamlet és most a múlt, vagy talán több megelőző évszázadot együttvéve is egyik legnagyobb szobrászának emlékét színpadra idézve, eltáncolták Rodin művészetét, munkásságát, szerelmi vívódását, s alkotásain keresztül ránk maradt hagyatékát.
Díszlet, jelmez, fénytechnika, zene, – Saint-Saens, Massenet, Ravel, Debussy – hangeffektusok,... mind-mind profi munka.
A táncosok mély művészi átéléssel, hivatástudatuk magaslatán keltették életre művészeti vezetőjük elképzeléseit, szavak nélkül, testükkel közvetítették, tették láthatóvá Eifman gondolatait.
Az anatómiai adottságukkal „beszélő testüket" csodálva – micsoda elképesztő akarat, emberfeletti munka, gyakorlás állhat e mögött? - elgondolkoztam, mindazoknak, akik nincsenek megbékélve testsúlyukkal, hadban állnak a mérleggel és kilóikkal, ajánlott időnként balett előadásra ellátogatni. Megszégyenítően ösztönözhet egy régebbről elhatározott, halogatott diéta-kúra elkezdésére az emberi test ősi, talán eredeti arányának csodálatos látványa.
És akkor maga a produkció: frenetikus, fantasztikus, pazar előadásnak lehettünk szemtanúi, csodálói, ahogyan a művész mozgással imitál mozdulatlant, fordított Pygmalionként élővel személyesít meg élettelent. Kézzelfoghatóvá vált számunkra Rodin művészete, hite, két nő közti szerelmi vívódása. Megelevenedett a történelem, elvonult előttünk a múlt évszázad, a századelő Verlaine-es, Baudelaire-es, Adys dekadens bújával, Ehrenburg önmagát bukásra taszító Párizsával, az Offenbach-i buja kánkán delíriumába zuhant öntelt hatalmak első, tudatos, fegyveres pusztításával. Színről-színre követhettük, láthattuk a múlt eseményeit, a villódzva lopakodó, véres pogromokon öldöklő fekete csuklyásokat, a cirkáló ágyúdörrenésére 10 napig megrengő világot, az ígért Kánaán és egyenlőség helyett ránk tört, határokon át szabadon vágtató szilaj kozákok táncát, a szőlő szüretek hamis bódulatában a békéről szőtt kispolgári naiv ábrándokat, szerelmeket, csalódásokat, az imádott tanítvány, a kis Claudel összezúzott álmát és meghasonlott elméjű méltánytalan halálát.
És a magával ragadó záró kép, azaz tánc, ahogyan az öreg mester Rodin, hisztérikusan, szinte önkívületi állapotban kalapál, üt, farag, vés... vési kőbe örök érvényű üzenetét, a fejlődésében megállíthatatlan csodálatos Embert – a szabad lelkű Gondolkodót.
Az előadás után meghívóm, a rendezvénysorozat szervezője bemutatott a világhírű balettmesternek.
– Mr. Eifman – szólítottam meg.
– Tolka (csak) Borisz – mondta szerényen az alacsony, ritkás szakállú, arcra a mi Koltai Róbert színművészünkre emlékeztető 60 év körüli férfi.
– Mi otthon, Kelet-Közép Európában azt szoktuk mondani, hogy a művészetek bölcsőjét nyugaton ringatták. A mai előadás után úgy érzem helyesbítenem kell, a kultúra, az igaz művészet keletről érkezett.
– Hát tudja – mondta hamiskás mosollyal az említett égtáj felé mutatva – innen nézve most magam is így látom. És széles mozdulattal alákanyarította nevét az elé tartott műsorfüzeten.
Lődi Ákos
