Varázsszemes csövesek

1924, a hazai rádiózás debütálása óta számos cég ontotta a különféle készülékeket a zsebben el nem férő zsebrádióktól, a táskaként lóbálható hordozhatókon és a kis néprádiókon át az előbb csak lemezjátszóval (gramofon), majd már magnóval is rendelkező csúcsszuper világvevőkig. Nekünk, magyaroknak mégis a háromarcú Orion-védjegyes volt a minőség, a megbízhatóság jelképe.

Kamarakiállítást rendezett a világhír felé a kerületből elindult Orion gyár rádiókészülékeiből az Angyalföldi Művelődési Ház. Az itt látható kéttucatnyi készülék persze aligha lehet képes arra, hogy akár a nagy műszaki szakgyűjtemények, akár a világhálón megtalálható virtuális katalógusok és a technikatörténet iránt elkötelezett gyűjtők anyagaival vetekedjék, de az, hogy testközelből szemlélhetők meg ezek az öreg rádiók, mindenképp gondolatébresztő. Nagy időknek tanúi, fontos hírek, élmények közvetítői voltak. Látható itt vezetékes készülék: két állomás, a Kossuth és a Petőfi vételére volt alkalmas csupán. Ennyi is elég – vélhette már akkoriban is a politika –, meg aztán minek is csavargatná felelőtlenül a melós, a paraszt, az értelmiségi az állomáskereső gombját; a végén még ráakadna London, Amerika vagy a Szabad Európa hullámhosszára, s csak kiakadna. A drót meg csupán a hivatalnak kedves hangot adta tovább: határozatokat, vidám zenét, mozgalmi dalokat, a munka frontján aratott sikereket, többnyire jó híreket.

Mégis ezeknek a készülékeknek a közvetítésével ismerkedhetett meg a magyar ifjúság Csilicsala bácsi csodáival, a zeneirodalom klasszikusaival és a legfrissebb slágerekkel, rádióra adaptált irodalmi alkotásokkal, követhette élőben, ahogy Kocsis lő, góóól... vagy azt: „A kormány a helyén van.”

Nagy korok tanúi ezek a masinák. Dobozaik derék asztalosok munkái. Csövesek. Hibátlan formatervezési remekek. Hajdan a lakás fontos bútordarabjai voltak. Zölden világító varázsszemük furcsa emlékeket idéz.

(Orion: a technika és a dizájn bravúrja. Látványtárlat az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.)