Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
Bár még mindig sokan kíváncsiak rá a moziban, de a Netflix is lecsapott a nagysikerű filmre.
Magyar idő szerint február 3-án hajnalban adták át 67. alkalommal a Grammy-díjakat, az est egyik nagy nyertese Beyoncé lett.
2012. november 27., 18:32
Rossz és felháborító döntés a Műcsarnok tulajdonjogának átadása a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) – értékelte a kormány múlt heti határozatát kedden Budapesten Hiller István szocialista képviselő, aki közölte: kormányra kerülése esetén az MSZP „visszaveszi” a kortárs nemzeti kiállítóhelyet.
2012. november 26., 23:54
Az évtized kultúrtörténeti szenzációja, hogy előkerült egy 113 éve lappangó Csontváry-festmény – közölte a Virág Judit Galéria, amely szerint a kép felbukkanása eloszlatja a Csontváry életművel kapcsolatos eddigi tévedéseket.
2012. november 26., 23:05
Az ötvennyolc éves Jill Abramson szeptember elseje óta főszerkesztője a világ egyik legjelentősebb napilapjának, a New York Timesnak. Első, a lap háromszázötven munkatársához intézett körlevelében megtiltotta, hogy „az interjúk szövegét vagy a cikkeikben idézőjelbe tett kijelentéseket megjelenés előtt jóváhagyassák az interjúalannyal vagy azzal, akitől az idézet származik”.
2012. november 26., 13:38
2012. november 26., 13:21
Persze a temetőben, a Fiumei úton, Borsos Miklós síremléke alatt. Őt nem cédulázták meg, nem akarják kitelepíteni onnét, egyelőre még nem. Időről időre még fel is támad a 134 éve született halott. Megjelenik kedves figurája, Szindbád alakmásában, egy másik nagy, Latinovits Zoltán képében.
2012. november 26., 10:26
Életének 69. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első, alapító vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozója vasárnap – tudatta az MTI-vel a Müpa.
2012. november 26., 08:04
Portugália nélkül zajlik majd májusban az eurovíziós dalverseny, az ibériai ország rádió- és televíziós társasága (RTP) költségvétési megszorításokra hivatkozva mondta le a részvételt.
2012. november 26., 06:36
A Nemzeti Színház igazgatói székéről szinte kizárólag az egyik jelölt, Vidnyánszky Attila lekötelezettjei és beosztottjai döntenek – derül ki az Alföldi Újra blog terjedelmes .
2012. november 25., 17:02
La Chaine de la Fin du Monde névvel világvége-csatornát indított az NBC Universal tulajdonába tartozó SyFy csatorna.
2012. november 25., 11:57
Nem friss, ropogós a Bond-film, de mert a 007-es örök darabnak látszik így túl az ötvenedik születésnapon, hát hétről hétre előbbre engedtem a cannes-i fesztivál mulandó nyerteseit, amelyeknek a garanciája vélhetőleg nem lesz félévszázados. (Emberek vagyunk, ugye, s moziba akármiért nem megyünk.)
2012. november 25., 08:23
Idén tavasszal Budapesten vendégeskedett a világ legnagyobb iparművészeti múzeuma, a londoni Victoria and Albert Museum. Most mi látogatunk el hozzájuk, megtekinteni a ritka témájú, érdekesen bemutatott és úttörőnek nevezhető új kiállításukat. A hollywoodi filmgyárak raktáraiban féltve őrzött ruhákat – híres filmek és filmszínészek kosztümjeit és jelmezeit – először láthatjuk a maguk valóságában.
2012. november 25., 06:45
Visszalépett a Prima Primissima-díjra jelölt Rostás Árpád, mivel a jelöléssel összefüggésben számos megaláztatásban volt része.
2012. november 24., 21:47
A Rubikon című történelmi magazin ezévi tizenegyedik füzetét a magyarországi németek históriájának szenteli.
2012. november 24., 09:54
A Katona József Színház Kossuth-díjas főrendezője most állította színre a Pinokkiót. A 168 Órának arról is beszél: kimondottan rossz a közérzete attól, ahogyan manapság politikai alapon karolnak fel elavult ízlést, kártékony ideológiát. MARTON ÉVA interjúja.