Alzheimer-kórt jelezhet, ha erre a testtájékra hízik
A hasi zsír az Alzheimer-kór jeleihez kapcsolódik 20 évvel a tünetek kezdete előtt, ezt állítja egy friss tanulmány.
A CNN Helath arról számol be, hogy jóval a kognitív tünetek megjelenése előtt, már a későbbi beteg negyvenes, ötvenes éveiben is jelzi a test a későbbi Alzheimer-kór megjelenését. A tudomány jelenlegi állása szerint az Alzheimer-kór kialakulásához vezető okok közül az egyik az lehet, hogy fehérjecsomók jönnek létre az agyban, amelyek károsítják az idegsejteket. A fehérjecsomókat amiloid- és tau-fehérjék alkotják, és a most publikált, friss tanulmány szerint ahogy nő az ember hasának mérete, úgy jelennek meg az agyban az amiloid-pakkok jóval a kognitív betegség megjelenése előtt. Magyarán minél nagyobb a zsigeri zsír az alhas tájékán, úgy zsugorodik az agy memóriaközpontja.
A hasi zsír visszaszorítása lehet az Alzheimer-kór elleni védekezés alapja
Mint írják, mind a béta-amiloid plakkok, mind a tau-tangulák korai jelei annak, hogy az agy az Alzheimer-kór lehetséges diagnózisa felé halad. Többnyire az amiloid plakkok jelennek meg először, a tau-tangulák pedig a betegség előrehaladtával.
„Minél több amiloid vagy tau van az agyban, annál betegebb lesz az agy” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Cyrus Raji, a St. Louis-i Washington University School of Medicine radiológus professzora.
„A betegebbnek tűnő agyat úgy tudjuk nyomon követni, hogy alacsonyabb a véráramlás” –árulta el Raji. „Agysorvadást, vagyis a szürkeállomány elsorvadását is láttuk az agy memóriaközpontjának egy részében, a hippokampuszban” – tette hozzá.
A mérsékeltebb véráramlás az agy memóriaközpontjában zsugorodást okozhat, ami az Alzheimer-kór másik kulcsfontosságú biomarkere, erre hívja fel a figyelmet Dr. Richard Isaacson neurológus, a floridai Institute for Neurodegenerative Diseases kutatási igazgatója.
„Mivel a tanulmány évtizedekkel a kognitív hanyatlás és a várható diagnózis előtt találta meg ezeket az összefüggéseket, a hasi zsír csökkentésére való lézeréles összpontosítás az egyik leghatékonyabb eszközünk lehet e szörnyű betegség elleni küzdelemben”
– írta a lapnak Isaacson, aki az új kutatásban egyébként nem vett részt.
Az elhízás már-már járvány, ami hozzájárul az Alzheimer-kórban szenvedők számának növekedéséhez
Az elhízás világméretű járvány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, úgyvélik, 10 éven belül a világ több mint fele túlsúlyos vagy elhízott lesz. Ez több milliárd ember érintettségét feltételezi.
„Ez egy nagy közegészségügyi kérdés” – mondta Raji. „Megpróbáljuk megérteni, hogy az elhízás az életkor közepén, a 40-es és 50-es években hogyan jelent kockázati tényezőt az Alzheimer-kór szempontjából, amely általában csak a 60-as, 70-es vagy 80-as években jelentkezik tünetileg.”
Az zsigeri zsír lehet a kulcs a megoldáshoz
Raji és munkacsoportjának 2023 novemberében megjelent kísérleti tanulmánya szerint a mély hasi zsír egy típusa, az úgynevezett zsigeri zsír, összefüggésbe hozható a gyulladással és az amiloid felhalmozódásával a 32 résztvevő agyában, akik a 40-es és 50-es éveiben járó férfiak és nők voltak. A kutatás ezen szakaszában a tau jelenlétét nem erősítették meg.
A zsigeri zsír a test főbb szervei köré burkolózik, és teljesen más, mint a test többi részén található bőr alatti zsír. A Cleveland Clinic szerint a bőr alatti zsír jellemzően a test zsírjának 90%-át teszi ki.
„Egy személy testtömegindexének (BMI) nagy része a bőr alatti zsírt tükrözi, nem a zsigeri zsírt” – hívta fel a figyelmet Raji. „Ezért a zsigeri zsírt hasi MRI-vel mérjük, és van egy speciális számítógépes programunk, amely meg tudja mérni a zsigeri zsírszövet tényleges térfogatát.”
„Minél több zsigeri zsírral rendelkezik valaki, annál több gyulladás történik a szervezetben, és ez valójában sokkal rosszabb, mint a bőr alatti zsírral járó gyulladás” – mondta Raji, hozzátéve, hogy a zsigeri zsír több véráramlást kap a szervek közelében való elhelyezkedése miatt, és hormonálisan aktívabb, mint a bőr alatti zsír.
„Megvizsgáltuk az inzulinrezisztenciát az éhgyomri plazma inzulinszint és a glükóztolerancia tesztek segítségével, és azt találtuk, hogy a legtöbb abnormálisan magas inzulinszintet a nagyobb mennyiségű zsigeri zsírral rendelkező embereknél tapasztaltuk” – mondta. „A zsigeri zsír a metabolikusan kórosabb, cukorbetegséget okozó zsír”.
Az elhízás miatt sorvad az agyunk idős korban
Az említett tanulmány összefüggést talált a mély hasi zsír és az agysorvadás, vagyis a szürkeállomány elsorvadása között az agy memóriaközpontjának egy részében, a hippokampuszban. Az agysorvadás az Alzheimer-kór másik biomarkere.
A vizsgálat folytatódott, további 48 résztvevővel, így összesen 80 főre bővült. A vizsgálatban résztvevők átlagéletkora 49 év, átlagos testtömegindexük pedig 32 volt. A 30 feletti BMI-t az orvostudomány elhízottnak tekinti.
A PET-vizsgálatok kimutatták, hogy az új kutatás szerint a zsigeri zsírszint emelkedésével az amiloid és a tau szintje is emelkedett.
Így küzdjön a zsigeri zsír ellen
Isaacson szerint a hasi zsír csökkentésének vannak olyan okos módjai, amelyek megfordíthatják ezeket a tendenciákat. Először is, ne csak a testsúlyra koncentráljon, hanem a testösszetételre is.
„Ez könnyen elvégezhető otthon egy biometrikus mérleg segítségével, vagy nyomon követhető az egészségügyi szolgáltató által évente megrendelt DEXA-vizsgálattal. Ezt a vizsgálatot általában a csontsűrűség nyomon követésére is használják, ahogy öregszünk” – fejtette ki
A testmozgás kulcsfontosságú, tette hozzá Isaacson, de ezt úgy tegyük, hogy „okosabban, nem pedig keményebben” edzünk. „Ahhoz, hogy hatékonyabban kerüljünk „zsírégető” üzemmódba, és idővel veszítsünk a testzsírból, azt javaslom, hogy sétáljunk élénk tempóban, egyenletes tempóban, legalább heti két-három alkalommal 45-60 percet”
– javasolja.
A szakértők „2-es zóna edzésnek” nevezik azt a módszert, amely során a hosszabb, alap-állóképesség fejlesztését célzó edzések, például a lassú futás lesz a meghatározó mozgásforma, az a fontos, hogy a maximum pulzus 60-70%-ánál ne eröltessük meg magunkat jobban.
„A futópadon való gyors gyaloglás enyhe emelkedőn, vagy a súlymellénnyel való gyaloglás olyan módszerek, amelyekkel gyorsabban és hatékonyabban juthatunk a zsírégető zónába” – mondta Isaacson. „Az izomtömeg követése és építése szintén kulcsfontosságú: minél több izma van valakinek, annál magasabb az anyagcseréje, és annál jobban tudja égetni a zsírt a nap folyamán.”
Természetesen az Alzheimer-kór nem csak a zsigeri zsír felhalmozódása miatt alakulhat ki, ám ha ennek kiküszöbölésére odafigyelünk, nem csak a memóriagondok ellen teszünk, hanem számos más kóros állapot kialakulását is megelőzzük.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: pasja1000 via Pixabay)