Döntött a Kúria: kiderült, lesz-e népszavazás december 24. kapcsán
Nem lehet népszavazást tartani arról, hogy szabadnap legyen-e december 24-e.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete kezdeményezett még 2024-ben népszavazást abban a kérdésben, hogy munkaszüneti nappá váljon-e december 24. A kezdeményezésnek a Nemzeti Választási Bizottság helyt adott, ám mivel egy magánszemély megtámadta az indítványt, így a Kúria elé került az ügy.
Régen próbálják szabadnappá tenni december 24-ét
Amint arról korábban beszámoltunk, A Jobbik országgyűlési képviselője, Balassa Péter 2024-ben is benyújtotta az erre vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet december 3-án az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága meg is tárgyalt a napirendi pontjai között.
A gyakorlat azt mutatja, hogy aki teheti, december 24-én már nem dolgozik, de tény, hogy bizonyos szektorokban, például a kereskedelemben erre nincs mindenkinek módja. Számukra lehetne könnyebbség, ha hivatalosan is munkaszüneti nappá nyilvánítanák szenteste napját.
Balassa Péter törvényjavaslatát már többször elutasították, ám az országgyűlési képviselő minden alkalommal elmondta, hogy egészen addig fogja benyújtani a javaslatot, amíg el nem fogadják azt. Tavaly hetedszer próbálkozott meg a javaslat elfogadtatásával, sikertelenül, a kormány arra hivatkozva kaszálta el a javaslatot, hogy ha december 24. szabadnap lenne, visszaesne a GDP, így gazdasági szempontból nem indokolt az ünnep szabadnappá nyilvánítása.
Döntött a Kúria
A Jobbik most azt közölte, hogy
nem lehet népszavazás arról, hogy munkaszüneti nap legyen december 24.
A Kúria február 6-i kelt határozatában, amelyről a Telex számolt be, az szerepel, hogy „a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 438/2024. számú határozatát megváltoztatja, és a Szervező által országos népszavazásra javasolt „Magyarországon a jelenleg hatályos jogszabályok szerint munkaszüneti napnak számít január 1., március 15., nagypéntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. Egyetért Ön azzal, hogy a 2025-ös naptári évtől kezdődően december hónap 24. napja munkaszüneti nap legyen?” kérdés hitelesítését megtagadja".
A Kúria indoklása szerint „az NVB által hitelesített kérdés nem felel meg az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában, illetve az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, mivel a kérdésben való népszavazás törvénysértő állapotot eredményezhetne, egyértelműen következne belőle az Alaptörvény módosítása, továbbá a kérdés megfogalmazása nem felel meg a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének, így az Nsztv. 11. § (1) bekezdése alapján nem volt hitelesíthető. Hivatkozásuk szerint a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot is sérti a Határozat, az indokolás hiányossága miatt.”
A Jobbik is reagált a döntésre. Közleményükben felelevenítik, hogy már hétszer kezdeményezték a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását, és ez idén sem lesz másképp. „Idén talán változhat a helyzet, ugyanis Orbán Viktor szerint állítólag repülőrajtot vesz a hazai gazdaság, amely esetleg eredményezheti azt, hogy 2025-ben eggyel több napot pihenhessünk” – írják.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)