Ötven év után

1963. január 22-én jelen voltam az Élysée-palotában, amikor De Gaulle tábornok és Adenauer kancellár aláírta a francia–német barátsági szerződést. Éreztem, valami rendkívüli esemény kiváltságos szemtanújaként lehetek ott, ráadásul magyar születésű francia újságíróként veszek részt az ünnepségen. Közel álltam a két, egyaránt meghatott idős államférfihoz, akik jól érezték, hogy történelmet csinálnak. Rég tudtuk: az évszázados ellenségeskedés után a Rajna mindkét oldalán elérkezett az ideje annak, hogy franciák és németek együtt építsék a jövő Európáját. (Alig három hónappal később Belgrádban is szó esett a történelmi jelentőségű párizsi szerződésről, amikor Tito elnök első ízben fogadott, és adott interjút a francia televíziónak. Tito, akivel az interjút követően pár percig angolul kötetlenül is beszélgethettem, érdekes gondolatokat vetett fel Párizs sajátos külpolitikájáról. De ez egy másik történet...)
Az 1963 óta eltelt fél évszázad alatt nagyot változott a világ. Kontinensünk jelene és jövője ma jórészt azoktól a francia és német személyiségektől függ, akik néhány hét múlva az Élysée-palota dísztermében találkoznak. Némelyikük 50 esztendővel ezelőtt még szinte gyermek volt, de politikai pályafutásuk során számos tanújelét adták a De Gaulle és Adenauer által megálmodott Európa iránti elkötelezettségüknek. Igaz, Angela Merkel és François Hollande már az új nemzedékhez tartoznak, de nem feledkezhetnek meg arról, honnan is jöttek. Ez pedig a nemzeti érdekek fokozott figyelembevételével jár. Gazdasági vonatkozásban versenytársak tehát – és részben az eurózóna válságának megoldását más-más módon képzelik el –, de közös céljuk óvni kontinensünk jövőjét.
Az idei év folyamán számos kisebb-nagyobb jelentőségű politikai (úgy is mondhatnánk: biztonságpolitikai vagy geopolitikai) esemény volt hatással a német–francia kapcsolatokra. Barack Obama Párizsban és Berlinben egyaránt kedvező visszhangot kiváltó újraválasztását várhatóan követni fogja az amerikai külpolitika Európától Ázsia felé fordulása, amelynek már évek óta tapasztalhatók a jelei. Ez a folyamat a korábbinál jóval nagyobb jelentőséget ad egy jól működő, integrált európai védelmi rendszernek, amelynek kifejlesztése eddig jócskán elmaradt a korábbi tervektől – s nem csupán a korlátozott anyagi lehetőségek miatt. Nem titok az sem, hogy az amerikaiak számára is hasznos lehet a NATO bázisára épülő védelmi rendszer önálló európai pillérének rég várt létrejötte.
Néhány hónapja Varsó fokozottan érdeklődik egy új európai védelmi rendszerben az aktív lengyel részvétel lehetősége iránt, ami szorosan összefügg Lengyelországnak az utóbbi időszakban jelentős mértékben felértékelődő nemzetközi súlyával. Mind Németország, mind Franciaország számára Lengyelország kiemelt stratégiai partner. Ezért sem véletlen, hogy François Hollande kontinensünk keleti részén tett, protokolláris eseményekben bővelkedő hivatalos látogatásai közül az elsőt éppen Varsónak szentelte. Párizs és Berlin vezető köreiben a lengyelekről ismételten úgy beszélnek, mint kiemelkedő jelentőségű európai országról, amely ugyanakkor igyekszik a lehető legjobb kapcsolatokat fenntartani Oroszországgal és Ukrajnával. Ez különben egyaránt célja a németeknek és a franciáknak is. Moszkvát és Kijevet illetően a francia és német diplomácia rendszeresen egyezteti álláspontját, mindenekelőtt a kényesebb jellegű politikai kérdések kezelésének tekintetében. S ugyanez vonatkozik a problematikus Belaruszra is. Sokan számítanak a szomszédos lengyelek ügyes diplomáciai akciójára; elkerülendő egy, az egész balti térségre kiható válságállapotot, amelyért a Lukasenko-rezsimet terhelné a felelősség.
Még egy rövid megjegyzés: Párizsból figyelemmel kísérve a kontinensünk keleti részén zajló eseményeket, Lengyelország kivételével mostanában a többi ország mintha kevésbé érdekelné az itteni médiát és a „jól értesült” diplomáciai köröket. Ezért tartom oly fontosnak az UNESCO párizsi diplomataközpontjában a Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett méltóságteljes megemlékezés sikerét. Az eseményen megjelent nagyszámú közönség – soraiban a világszervezet főtisztviselői, a diplomáciai testület tagjai és neves francia értelmiségiek – kézhez kapták a budapesti külügyminisztérium idén készült 24 oldalas, gazdagon illusztrált, angol nyelvű brosúráját. A Hungarian Knights of Humanity azokról a bátor politikusokról, egyházi személyiségekről, katonatisztekről és egyszerű állampolgárokról szól, akik a második világháború idején, mindenekelőtt 1944-ben kiálltak az üldözöttek mellett, és ezzel megmentették a magyar nemzet becsületét. A kiadvány jobban szolgálja az országimázst, mint bizonyos gyűlöletbeszédek a budapesti parlamentben.

Thomas Schreiber