A hónap végén is izgalmas programok közül válogathatunk.
Aranyosi Péter 2017-ben kapott Karinthy-gyűrűt az MTVA-tól, de már nem birtokolhatja többet. Ehhez köze lehet a dakotáknak és úgy tűnik, Auschwitznak is.
A Múzeumok Éjszakája idén több mint 470 hazai közgyűjteményt kapcsol össze, és mintegy 2700 programmal készül a Kárpát-medence-szerte megmozduló közönség számára. Egyetlen éjszakára megnyílnak a zsinagógák kapui is, hogy fénnyel, zenével és történetekkel vezessék be a látogatókat a zsidó hagyományok spirituális és kulturális világába.
Hatvan magyar film és animáció vált ingyenesen elérhetővé a Filmio platformon egész júniusban.
2010. december 15., 20:44
Hogy milyen hatással tudnak lenni ezek a képek (Tölgyesi Katalin és Szakolczay Lóránt munkái) a nézőkre, azt Kornis Mihály beszédével tudom legjobban illusztrálni.
2010. december 14., 23:02
Fejlődünk. A – remélhetőleg – rövid sorozat első darabjában a Fikász család még csak saját balatoni sufnijának forgalmazásával akart hozzájárulni a magyar idegenforgalom jó híréhez, mára ez kastélyszállóban teljesedik ki. Aki nem látja itt az öles előrelépést, annak nincs is szeme.
2010. december 14., 18:13
A nagy érdeklődésre való tekintettel a szokásos csütörtöki premiernél egy nappal korábban, már december 15-étől, szerdától látható lesz az Üvegtigris 3 a hazai mozikban. A film országosan 40 kópiával indul. A siket nézők a Palace Westendben magyar felirattal nézhetik meg a filmet, míg a Palace MOM park egyik termében angol felirattal vetítik a kultfilmmé vált vígjáték harmadik részét.
2010. december 14., 06:01
Utcalányokkal mint amatőr színészekkel vitt színre egy darabot Berlinben Volker Lösch rendező - írja az MTI.
2010. december 13., 12:55
Szombaton nagy érdeklődés mellett nyitott meg a képzőművészeket és művészetbarátokat összefogó internetes közösségi oldal, a www.kepafalon.hu alkotóinak harmadik közös kiállítása.
2010. december 12., 21:22
Minden képzeletet felülmúló, csillagászati 150 ezres példányszámban jelent meg a kiadói és terjesztői várakozások szerint az orosz könyvpiac szuper bestsellere, Viktor Pelevin Ananászvíz szép hölgynek című kötete – két kisregény és három elbeszélés. Egy olyan kor Háború és békéje, amelyben nincs „sem béke, sem háború” - ajánlja a szerzőtől vett idézettel napjaink legolvasottabb orosz írójának új művét a kiadó. Az olvasók megint a tisztánlátás állapotába kerülhetnek – ígéri egy kritikus.
2010. december 11., 19:55
Amikor a reprezentáció volt a fontos, akkor összenyíló szobák (termek) füzéréből állt a lakás. Amikor a polgári ésszerűség diktált, akkor a prakikusabb különbejáratot részesítették előnyben lakók és építészek.
2010. december 9., 06:12
A novemberi fotó-hónapnak vége, de némelyik kiállítás még marad. Közülük a legizgalmasabb kétségkívül a fotórealisták műveinek bemutatása a MUMOK-ban. A női vonal pedig tovább erősödik: a december 5-én bezárt Frida Kahlo-kiállítás helyére újabb hölgyművész retrospektív tárlata kerül.
2010. december 8., 22:16
Itt A tetovált lány folytatása, Lisbeth Salander most épp a tűzzel játszik. De ez aligha lephet meg bennünket, akik Stieg Larsson világsikerű bűnregény-trilógiáját olvastuk, és az első kötet filmváltozatát láttuk.
2010. december 8., 10:06
December 8-án utolsó napjához érkezett a Negyed6Negyed7 Fesztivál. A Hanuka 8 napja alatt tartó programon a régi pesti zsidó negyedből tizennyolc kulturális tér, étterem fogott össze a Marom Klub szervezésében, hogy koncertekkel, színházi előadásokkal és beszélgetésekkel hívja fel a figyelmet a negyed kiaknázatlan lehetőségeire.
2010. december 7., 16:52
Vizek és városok – ezt a címet viseli Zalai Károly legújabb kiállítása, amely stílszerűen a Melba étterem falain látható.
2010. december 6., 14:58
Sokan beugrottak Woody Allennek, azt hívén: ő maga az a szorongó, neurotikus New York-i értelmiségi, aki vereségeiből s öniróniájából szublimálja a történeteit. Holott nem! Ellenkezőleg!
2010. december 6., 09:27
A 18 év feletti magyar felnőttek fele tavaly egyetlen könyvet sem olvasott, de az arány jobb a korábbinál - idézi az Országos Széchényi Könyvtár kutatási eredményét a hétfői Magyar Nemzet, amelyet az MTI szemlézett.
2010. december 6., 05:41
Az Aranyhaj és a nagy gubanc című Disney-mese átvette a hétvégi mozis toplista vezető helyét a Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész című filmtől Észak-Amerikában.