Polgári lakás

A korábbi tehetősek otthonainak szobarendje felborult (hálószoba, ebédlő, szalon, dolgozó stb.). Jöttek az új funkciók szerint elkülönülő férfi-, női, gyermekszobák mindenféle összeállításban, és jöttek – főleg – a többfunkciós „lakószobák”, amelyekben étkeztek, aludtak, dolgoztak, vendéget fogadtak stb. (Volt közben két háború is, ami nem használt sem a lakáshelyzetnek, sem a lakáskultúrának.)

Ezekbe a kombinált szobákba nem lehetett a korábbi „komplett szobabútort” betenni. Nem is fért volna el. Helyébe a Bauhaus tervezői által is javasolt többcélú bútorok kerültek. (Kozma Lajos kombinált szekrényében könyvespolc, írólap, italtartó és beépített zenemasina kapott helyet.) A praktikus, kevés helyet foglaló, többféle felhasználású kis bútorok divatja következett. („Nappal fotel, éjjel ágy...” Vagy fordítva – élcelődött Karinthy.)

A kombinált szoba a modernizálódás és racionalizálódás jegyében született. Nem ő tehetett róla, hogy aztán a világítós rekamiék, a behemót szekrények révén a kommersz ízlés egyik jelképe lett, amikor a világ tovább akart ésszerűsödni, egyszerűsödni és modernizálódni.

Megvolt a maga demokratikus társadalmi szerepe az úgynevezett típusbútornak is. A „lakógépbe illő”, nagyüzemileg előállított, egyszerű vonalú termékeket már a Bauhaus is szorgalmazta, ám a típusbútor mint program csak a háború után, 1947-ben jelent meg. De sem korszerű gyár, sem vásárlóerő nem volt hozzá, és – őszintén szólva – nem voltak a produkciók sem vonzóak.

A hatvanasas években divatba jött variabútor éppen levegős, áttekinthető, változtatható, egyedi összeállításokat lehetővé tevő, kreatív polc- és szekrényrendszerével végleg legyőzte a komplett garnitúrák és kombinált szobák divatját, de meg tudta haladni a típusbútorok szegényes, kötött választékát is. Majd maga is közhellyé vált, s kimúlt.

(Kiss Éva: Lakás és bútor 1920–1948 között. Cser Kiadó.)