Zimmer Feri 2.
Fejlődünk. A – remélhetőleg – rövid sorozat első darabjában a Fikász család még csak saját balatoni sufnijának forgalmazásával akart hozzájárulni a magyar idegenforgalom jó híréhez, mára ez kastélyszállóban teljesedik ki. Aki nem látja itt az öles előrelépést, annak nincs is szeme.
Illetve, ha van, az hamar megtelik könnyel. Jogosan. A Fikász család rohamos leépülésének vagyunk ugyanis tanúi. Az egész família és a kastélyszállóban megjelenő vendégkoszorú agyilag igencsak reménytelen kihívásokkal szembesül. Szellemileg. És eképpen nem azon poénkodom, hogy e hotel őslakója egy szellem, ama híres zentai győző, a Savoyai Eugén mamájának a kísértete, aki jön-megy éjszakánként, és e hírre a vendégek is jönnek-mennek. (Lassan jönnek, gyorsan mennek.)
Szép európai vándormotívum bukkan fel tehát, ami már Oscar Wilde-ot is megihlette. A canterville-i kísértet ugyancsak kastélyban szeretett leginkább megmutatkozni. Ez egyetlen hasonlóságtól eltekintve azonban Oscar Wilde szelleme nem kísért filmünk meséjében. Egyáltalán nem.
Aligha is volna képes megjelenni a szellem egy történetben, amelynek helyzeteit olykor Göre Gáborosan minősítik fájintosnak, s oly szellemeskedések engedtetnek meg, hogy a szellem szellent, és még nem értünk az ízlés mélységes kútjának legmélyére. Van még lejjebb. Kínos, ízléstelen, idejétmúlt kabaré.
Támogatója viszont volt a filmnek szép számmal, szinte több mint nézője azon az előadáson, ahol harmadmagammal láttam egy plázamoziban.
Sikerületlen produkció.
(Rendezte és írta Timár Péter, játssza Reviczky Gábor, Pogány Judit, Szarvas József és mások.)
