Aranyosi Péter 2017-ben kapott Karinthy-gyűrűt az MTVA-tól, de már nem birtokolhatja többet. Ehhez köze lehet a dakotáknak és úgy tűnik, Auschwitznak is.
A Múzeumok Éjszakája idén több mint 470 hazai közgyűjteményt kapcsol össze, és mintegy 2700 programmal készül a Kárpát-medence-szerte megmozduló közönség számára. Egyetlen éjszakára megnyílnak a zsinagógák kapui is, hogy fénnyel, zenével és történetekkel vezessék be a látogatókat a zsidó hagyományok spirituális és kulturális világába.
Hatvan magyar film és animáció vált ingyenesen elérhetővé a Filmio platformon egész júniusban.
A pünkösdi hosszú hétvégén számos program közül válogathatnak az érdeklődők.
2010. november 19., 09:40
Megkezdődtek minden idők legnagyobb költségvetésű magyar filmjének, a Munkácsy Mihály életét feldolgozó koprodukciónak az előkészületei, amelyekben Békéscsaba városának is fontos szerep jut.
2010. november 19., 07:39
Az esztéta múlt héten lemondott a Kossuth- és Széchenyi-díj Irodalmi Albizottságának elnöki posztjáról. Azt mondja: elkerüli az érintkezést azzal a kormánnyal, amely az alkotmányt papírrongynak tekinti. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. november 18., 15:02
A legismertebb hazai galériák bemutatkozása és számos izgalmas kulturális program mellett egy igazi nemzetközi szenzációval is jelentkezik az idei Budapest Art Fair – november 25-28-között – a Műcsarnokban. A Párizsi Biennálén tartott főpróbája után először Budapesten mutatkozik be a Heroes Corner, melynek keretében majd’ 30 nemzetközi galéria vonultatja fel válogatott alkotásait Szarajevótól Rigáig, New Yorktól Jekatyerinburgig.
2010. november 18., 12:22
A Gyulai Várszínház nagy sikerrel mutatta be november 13-án Bukarestben a Best of Erkel című gálaestjét, az “Élet gyönyörű” elnevezésű zenei fesztiválon. A Himnusz szerzőjének idén volt a 200. születésnapja, erre állították össze a szülőváros tisztelgő produkcióját.
2010. november 18., 08:22
Bár nem vagyok nagy partyarc nem hagyhattam ki a – szerintem – kiváló ötletnek tartott Monster Energy Budapest Fridge Fesztivált, melyet a város szívében, az 56-osok terén rendeztek meg november 11 és 14 között.
2010. november 17., 19:55
Párizs környéki illegális romatáborokban és egy Orléans határában időző lakókocsi-karaván helyszínén forgatott filmet szeptember utolsó hetében a Duna televízió öttagú stábja. A Mundi Romani dokumentumsorozat készítői különösen feszült időszakban találkoztak filmjük szereplőivel, pár héttel az után, hogy Sarkozy elnök utasítására megkezdődött a romániai és bulgáriai romák erőltetett hazatelepítése. A közel félórás riportfilmet pénteken 15 óra 20 perckor vetíti a Duna TV.
2010. november 17., 16:17
Teltházas koncertre számítanak a szervezők a jelenlegi jegyeladások alapján a 2010. november 21-én a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvényen. Az eseményen a fogyatékos emberekből álló Nemadomfel Együttes mellett fellép a Quimby, a Csík Zenekar és a Kiscsillag.
2010. november 17., 12:41
Sárga nyakgyűrűs vetési ludat sikerült megfigyelniük a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület madarászainak a tatai Öreg-tónál. Szerencsére a gyűrű azonosítóját is le tudták olvasni, így napokon belül kiderülhet, hogy honnan érkezett a vadlúd az Öreg-tóra. A hétvégén egy apácalúd is felbukkant a tavon. Novaja Zemlja, Grönland és a K-Spitzbergák madarának fiatal példányát azonban hétfőn már nem látták a madarászok.
2010. november 17., 09:53
November 17. és 20. között a prágai Inventura Filmszemlén fogyatékos alkotók mutathatják meg tehetségüket. A magyarországi Forgató Filmcsoport is képviselteti magát, így az induló filmek közt szerepel Kerecsendy Vilmos Oska Bright filmfesztiválon már díjnyertes filmje a 35 km, Kiss Zoltán Kicsifilm című alkotása, valamint a Kalmár Mártonnal közösen készített Mozaik című animációs produkció.
2010. november 17., 08:06
Civilek fogtak össze a Marom Budapest Egyesület és a JDC Hungary szervezésében, hogy felhívják a figyelmet, a VI. és VII. kerületben található régi zsidó negyed sorsára, jövőjére. A majd húsz helyszínt (szórakozó helyek, kávézók, teázók, galériák, kiállítóterek, könyves műhelyek stb.) felölelő fesztivál Magyarország egyetlen téli kulturális fesztiválja. A szórakozáson túl komoly kérdés, létrejöhet-e politikai érdekektől mentes összefogás Magyarországon. A Negyed6Negyed7 Fesztivált tavaly szervezte meg először a Marom Budapest Egyesület Hanuka napjai alatt. A régi pesti zsidó negyed téli kulturális eseménye a negyed sorsára az összefogásra, az egymásra figyelésre, a fényekre hívja fel a figyelmet.
2010. november 16., 18:41
Ken Follett mer nagyot álmodni. Családregényt és történelmi regényt folyat egybe a tervezett trilógia első kötetében, megcélozva a huszadik század átvilágítását több család három generációjának főszereplésével.
2010. november 15., 17:42
Ami engem illet, bizony, fogalmam sem volt róla, hogy az igazi Čapeknak (vö. igazi Trebitsch, copyrigt Rejtő Jenő), tudniillik a Karelnak volt egy bátyja is.
2010. november 14., 10:35
Régen jártunk a Hap Galériában, s ezt nem tettük jól. Ez a kis kiállítóterem válságoknak és hullámvölgyeknek fittyet hányva szilárdan áll a lábán, s teljesíti sok éve már misszióját, hogy fóruma és találkozóhelye legyen a ma építészeinek (valljanak akármennyire ellentétes nézeteket szakmai vagy más tereken), s hogy bemutassa a közelmúlt nagy építészgenerációit – külön hangsúlyt helyezve azokra, akik a tervezés mellett képzőművészeti tevékenységet is folytattak.