Elvetéléstörténetek

W. A. azt állítja: ő csupán jó munkás, fegyelmezett, aki profi módon dolgozik, nem „vallomásokat” tesz, sőt: igazából nem is igen érdekli önmaga, és az előállított „termék” sem, ha túl van rajta. Annyira nem, hogy sosem nézi meg a filmjeit, a kritikákat nem olvassa. Amikor színpadra írt darabot, annak sem ment el a premierjére, sosem látta.

A megvalósítás ugyanis – mondja – sebeket ejt a szép ideán. A szereplőválogatáson, a forgatáson, a vágáson, a hangkeverésen mindig sérül az eredeti gondolat, fokról fokra züllik. Ha kész a film, meg kell szabadulni tőle, ne is lássuk többé, hisz minden mű egy elvetélés története.

A szép: a kigondolás. Forgatókönyvet gyorsan ír, bárhol, étteremben, a számla hátára, hotelban, útközben, járda szélén. A fecniket legépeli a gépírónője, és egyszer, egyetlenegyszer javítja a szöveget W. A. És soha többet.

Színészeivel nem próbál. Az első felvétel során hallja először a dialógusokat. Az operatőrrel lepróbálják a helyszíni mozgásokat, de nem a szereplőkkel, hanem dublőrökkel. Igaz, ennek ára van: ő a pótforgatások királya. Előfordult, hogy egy további hónapon keresztül vette fel a javított jeleneteket, de volt példa arra is, hogy teljesen újraforgatott egy kész filmet, más szereplőkkel, másként.

Azt mondja W. A. ebben a terjedelmes interjúban: sosem olvasok el semmit, amit rólam írnak. Sem cikket, sem könyvet. A svéd filmrendező, akivel most beszélgetett, sajnos nem riporter. Fogalma sincs a kérdezéstechnikáról. Ezért a vaskos kötet (548 oldal) fele puszta udvariaskodás, bennfentes eszmecsere, vaktöltény-pufogtatás. Nem győznek egymással egyetérteni a felek.

A jó interjú mindig duellum. Az ellentmondások őszinteségre, kifejtésre, argumentálásra sarkallnak. Itt inkább a kölcsönös tisztelet fecseg. Néha érdekesen.

(Woody – Allenről. Beszélgetések Stig Björkmannal. Fordította Hungler Tímea. Európa Könyvkiadó.)