A Fehér Ház bejelentést tett, és elárulták, Donald Trump hogyan döntött az Ukrajnának szánt segélyekkel kapcsolatban.
Donald Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt az Egyesült Államokban, noha a nyelvet csak az ország lakosságának 78 százaléka beszéli.
Ferenc pápa állapotáról hétfőn este újabb információkat közölt a Vatikán.
Legalább két ember meghalt, tizentöt ember súlyosan megsérült abban a gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Mannheimban.
Donald Trump döntéseinek a hatására összefogtak az európai vezetők, és elkezdték kidolgozni a kontinens felfegyverezésének a tervét.
2023. március 3., 07:35
Az Egyesült Államokban őrizetbe vettek két férfit, mert illegálisan exportáltak technológiát Oroszországba, megkerülve a Moszkvára az ukrajnai támadást követően bevezetett kiviteli törvényeket, tehát kijátszották a szankciókat – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
2023. március 2., 21:13
Argentína felmondta csütörtökön a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával.
2023. március 2., 18:38
Már 16. alkalommal utasították el Sirhan Sirhan, Robert F. Kennedy egykori amerikai igazságügyi miniszter gyilkosának kérelmét a feltételes szabadlábra helyezésről.
2023. március 2., 17:17
Bocsánatkérésre kényszerült a brit üzletlánc, miután az „Egyen jól” felirat alatt összegyűjtött szezonális termékek – egészen pontosan újhagymák – közé potenciálisan mérgező nárciszokat helyeztek el az egyik nagy-britanniai Marks and Spencers üzletben.
2023. március 2., 16:16
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke március 3-án hivatalos látogatásra Prágába utazik – közölte a Sándor-palota csütörtökön.
2023. március 2., 15:28
Aleks, a szibériai husky 22 napot élt túl a romok alatt a törökországi Hatayban, ahol február elején pusztított földrengés.
2023. március 2., 14:17
A kávézólánc lényegében kirúgta azokat, akik szakszervezeti tevékenységet végeztek, miközben akadályozta a munkavállalók szervezkedését. A bíróság most a kirúgott alkalmazottak kártalanítására és újbóli alkalmazására kötelezte a céget.
2023. március 2., 14:09
Erős légörvény okozott balesetet a Condor és a Lufthansa német légitársaság egy-egy járatán.
2023. március 2., 13:20
Egy nádarató géptől gyulladt meg szerda délután a Fertő tó nádasa a tó északnyugati oldalán, és csütörtökön már öt tűzoltóhelikopter küzdött a lángokkal.
2023. március 2., 13:19
Diktatórikus békével nem lehet lezárni Oroszország Ukrajna elleni háborúját – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
2023. március 2., 12:53
A közelmúltban felszabadult dél-ukrajnai Herszonban talált kínzókamrák létrehozását és működtetését az orosz állam közvetlenül finanszírozta – közölte az elkövetett visszaélések feltárására létrejött nemzetközi nyomozócsoport csütörtökön.
2023. március 2., 12:28
Mintegy 26 ezer embert evakuálni kellett Malajziában a heves esőzések és az azokat követő villámáradások miatt, a zord időjárásnak egy halálos áldozata is van – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
2023. március 2., 11:17
Az Egyesült Államok kormányzata 619 millió dollár (216,6 milliárd forint) értékű katonai felszerelés értékesítéséről döntött Tajvannak, hogy segítse a sziget védelmi képességének növelését.
2023. március 2., 11:01
Kiöregdett, balesetveszélyes tankerekkel, ismeretlen tulajdonosi hátérrel szállítják a világ tengerein az orosz nyersolajat, amellyel nem csak az a gond, hogy Oroszország megkerüli a szankciókat, hanem az is, hogy rémisztő mértékben megnőtt egy újabb, a tengereket elszennyező tankerkatasztrófa lehetősége.
2023. március 2., 10:49
Három ember meghalt és hat másik megsebesült egy lakóházat ért éjszakai rakétacsapásban a dél-ukrajnai Zaporizzsjában
2023. március 2., 09:31
Kim Dzsong Un az élelmiszertermelés növelésére szólította fel az ágazatban dolgozókat.
2023. március 2., 09:19
A demokrata többségű szenátus szerdán megszavazta a nyugdíjalapokra vonatkozó előírás eltörlését, amely a befektetéseknél előírta a környezeti és társadalmi szempontok figyelembe vételét, Joe Biden jelezte, megvétózza az intézkedést, amely kormányának döntését tenné semmissé.
2023. március 2., 09:08
Nem kíván részt venni az úzvölgyi temető eredeti állapotának helyreállításában a romániai Bákó megyei prefektúra, mert nem érzi magát illetékesnek ebben.