Újra feszültség van a Falkland-szigetek körül

Argentína felmondta csütörtökön a Falkland-szigetekre vonatkozó egyik megállapodását Nagy-Britanniával.

2023. március 2., 21:13

Szerző:

Santiago Cafiero argentin külügyminiszter brit hivatali partnerével, James Cleverlyvel az újdelhi G20-csúcson tartott megbeszélését követően jelentette be, hogy a latin-amerikai ország kivonul az úgynevezett Foradori–Duncan-egyezményből. Mint mondta, az argentin kormány újfent tárgyalásokat kíván nyitni a dél-atlanti Falkland-szigetek szuverenitásáról, és ezért találkozót javasol brit képviselőkkel az ENSZ New York-i székhelyén.

Cleverly haladéktalanul reagált az elhangzottakra Twitter-oldalán azzal, hogy „a Falkland-szigetek brit terület”. Hozzátette: a helyi lakosoknak jogukban áll dönteni sorsukról, és úgy határoztak, hogy a brit korona fennhatósága alá tartozó, tengeren túli terület maradnak.

A 2016-os Foradori-Duncan-egyezség egy közös állásfoglalás, amely a sziget körüli gáz- és olajkitermelést, a hajózást és a halászatot szabályozza.

A mostani argentin vezetés szerint a korábbi kormány ezzel túl sok engedményt tett Londonnak.

A Falkland-szigetek 1833 óta van Nagy-Britannia fennhatósága alatt. 1982. április 2-án hajnalban argentin csapatok szálltak partra a szigetcsoporton, hogy bekebelezzék azt, de London jelentős kontingenst vezényelt oda, és a tizenegy héten át tartó háborút megnyerte. A konfliktus kilencszáznál is több halálos áldozatot követelt.

A szigetcsoport lakói 2013-ban népszavazáson nagy többséggel kinyilvánították, hogy továbbra is Nagy-Britannia része kívánnak maradni. A területi vitának újabb lendületet adott, hogy az óceáni talapzaton hatalmas olajvagyonra bukkantak, ezért is tart igényt Argentína az általa Malvinas-szigeteknek nevezett térségre.

(Képünkön a háborús veteránok, hozzátartozók, hatóságok és a közvélemény részvételével tartott ünnepség, amelyen az Argentína és Nagy-Britannia között a Falkland/Malvin-szigetekért vívott háború kezdetének 40. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a dél-argentinai Ushuaiában 2022. április 2-án. Argentína szuverenitást követel a Falkland-szigeteknek, amelyek fölött Nagy-Britannia 1833-ban szerezte meg az ellenőrzést, miután korábban a franciák és a spanyolok, valamint a britek versengő igényeket támasztottak. 1982. április 2-án argentin csapatok szállták meg a szigeteket – az Atlanti-óceán déli részén, Londontól közel 13 000 kilométerre. A művelet 255 brit katona és három civil nő, valamint 649 argentin életét követelte. Fotó: Alexis DELELISI / AFP)