Egy barcelonai bíróság döntése szerint vádat lehet emelni a Pegasus nevű kémprogram gyártója, az NSO Group társalapítói és két leányvállalat korábbi vezetője ellen.
Az extrém időjárás miatt egy-egy régen tervezett utazás is meghiúsulhat.
Donald Trump azt követeli, hogy Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, ami 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene ebben az évben.
A Fehér Ház bejelentést tett, és elárulták, Donald Trump hogyan döntött az Ukrajnának szánt segélyekkel kapcsolatban.
Donald Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt az Egyesült Államokban, noha a nyelvet csak az ország lakosságának 78 százaléka beszéli.
2022. szeptember 30., 06:17
Az amerikai kongresszus jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok az Ukrajnának és a szomszédságában fekvő országoknak szánt védelemfejlesztési program keretében 288,6 millió dollárt utaljon át Lengyelországnak – közölte csütörtökön a varsói amerikai nagykövetség.
2022. szeptember 30., 06:04
A megszállt ukrajnai területek ellenőrzése és védelme lesz az oroszországi részleges mozgósítás keretében behívott katonák feladata – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
2022. szeptember 29., 21:49
Felvetette az állami szintű terrorcselekmény lehetőségét csütörtökön az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetéket megrongáló rendkívüli eseményekkel kapcsolatban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, hangsúlyozva, hogy a történtek kivizsgálása nemzetközi együttműködést igényel.
2022. szeptember 29., 19:39
Kövekkel dobálták meg a rendőröket az Irán oslói nagykövetsége előtt tiltakozók.
2022. szeptember 29., 19:13
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint veszélyes eszkalációt okozna, ha Oroszország annektálná a megszáll területeket. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője azonban már bejelentette, hogy ez pénteken meg fog történni.
2022. szeptember 29., 18:48
Lengyel szakértők csütörtökön ismertetett előzetes jelentésükben megerősítették azt az elméletet, miszerint mérgező algák okozhatták a tömeges halpusztulást az Odera folyóban.
2022. szeptember 29., 18:31
Megszavazta a lengyel parlament alsóháza azt a kormánypárti tervezetet, amelynek értelmében 2024. április 30-ig meghosszabbítanák az önkormányzatok választási ciklusát. Ennek megfelelően Lengyelországban fél évvel elhalasztanák a helyhatósági választást, amelynek időpontja egyébként egybeesne a jövő őszi parlamenti választáséval.
2022. szeptember 29., 17:22
A hadronütköztető esetében nem az energiaárak megnövekedése a kérdés, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán elegendő energia.
2022. szeptember 29., 17:21
A szivárgások pontos mértéke nem tisztázott, de az Északi Áramlat földvezetékeken nem volt visszatartó mechanika, ezért az összes vezetékben lévő földgáz kiszabadulhat, ami azt jelenti, hogy több, mint 1,3 millió autó éves üvegházhatást előidéző gázkibocsátásának megfelelő mennyiségű metán kerülhet a légkörbe mindössze pár nap leforgása alatt.
2022. szeptember 29., 16:59
Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy hazai gyártmányú drónjaik nem felelnek meg „taktikai és technológiai” követelményeknek.
2022. szeptember 29., 16:05
Az egyik tajvani óriáspandánál életveszélyes agyi elváltozást állapítottak meg, ezért Tajpej Kína segítségét kérte.
2022. szeptember 29., 15:27
Az Oroszországból érkező beutazások megugrása miatt Finnország pénteken nulla órától lezárja határait az európai Schengen-övezetre érvényes vízummal rendelkező orosz állampolgárok előtt – jelentette be a helsinki kormány.
2022. szeptember 29., 15:04
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben rendezett ünnepség keretében aláírja a megállapodást négy délkelet-ukrajnai terület Oroszországhoz csatlakozásáról – jelentette be csütörtökön az elnök szóvivője.
2022. szeptember 29., 14:18
Novák Katalin úgy surrant el abba los angelesi iskolába, ahova 15 éves korában járt, mint görkoris Sindy, a legmenőbb barbi.
2022. szeptember 29., 14:04
J-15-ös vadászgépekkel repültek át kínai pilóták az USA egyik rombolója felett, amiről a kínai állami csatorna egy felvételt is lejátszott.
2022. szeptember 29., 12:53
Az Északi Áramlat 1 és 2 ellen feltételezett szabotázs akció miatt Európa-szerte fokozzák az olaj- és gázipari létesítmények biztonságát. A legnagyobb beszállító, Norvégia és a NATO együtt készül a lehetséges támadásokra.
2022. szeptember 29., 11:08
Joe Biden élelmezésbiztonsággal kapcsolatos konferenciát tartott szerdán, ahol megkérdezte hogy jelen van-e Jackie Walorski, aki augusztus harmadikán meghalt egy autóbalesetben.
2022. szeptember 29., 10:29
Újabb, immár a negyedik helyen ömlik a gáz a tengeren az Északi Áramlat vezetékből – közölte a svéd parti őrség szóvivője a Svenska Dagbladet című napilappal szerdán késő este.