Varsó közel 290 millió dollárt kap Washingtontól védelemfejlesztésre

Az amerikai kongresszus jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok az Ukrajnának és a szomszédságában fekvő országoknak szánt védelemfejlesztési program keretében 288,6 millió dollárt utaljon át Lengyelországnak – közölte csütörtökön a varsói amerikai nagykövetség.

2022. szeptember 30., 06:17

Szerző:

A Foreign Military Financing (FMF) nevű védelemfejlesztési projekt keretében nyújtott támogatás amerikai katonai felszerelések beszerzésére és Lengyelországban amerikai vezetéssel zajló kiképzésekre fordítható. Az amerikai nagykövetség közleménye szerint a vissza nem térítendő kölcsönök formájában nyújtandó támogatás azzal függ össze, hogy Lengyelország hadi felszerelést adott át az Oroszország által megtámadott Ukrajnának. Az FMF célja Lengyelország esetében a fegyverkészletek feltöltése, beleértve a páncélosállományokat is.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szeptember 8-án Kijevben jelentett be 2,2 milliárd dollárt (956 milliárd forintot) érő támogatást Ukrajna és a szomszédságában fekvő 18 ország számára. A mostani bejelentésben érintett eszközök ennek a támogatásnak a részét képezik. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Facebook közösségi honlapon azt írta: az amerikai döntés és „a NATO keleti szárnyának erősítése” annak bizonyítéka, hogy a védelmi szervezet „sosem volt még olyan erős és egységes, mint most”.
    A támogatás „hatalmas megerősítést jelent a lengyel hadsereg számára”, amellett a 137 milliárd zloty (11 800 milliárd forint) mellett, amelyet Lengyelország jövőre a védelmi költségvetésre, fegyverbeszerzésre és lengyel hadiipari beruházásokra szán – áll Morawiecki bejegyzésében.

(Kiemelt fotónk: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár fogadja Antony Blinken amerikai külügyminisztert a NATO-nagykövetek tanácskozásán a katonai szövetség brüsszeli központjában. Blinken az előző napon bejelentette, hogy az Egyesült Államok fegyvereket és felszerelést adományoz Ukrajnának 675 millió dollár értékben a védelmi minisztérium készletéből. A tárcavezető kilátásba helyezett egy további, 2,2 milliárd dolláros csomagot az ukrán önvédelem finanszírozásra. MTI/AP pool/Olivier Matthys)