XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2023. szeptember 27., 19:13
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió és Japán között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás keretében további 42 uniós és japán termék került be a mindkét térségben oltalom alatt álló földrajzi jelzések (OFJ) jegyzékébe. A listán a magyar pálinka megnevezés is szerepel.
2023. szeptember 27., 17:05
Szijjártó Péter szerdán a felvidéki Gútáról jelentkezett be. A Facebook-oldalán azt is bejelentette, hogy egy helyi pékség új üzemében vendégeskedett.
2023. szeptember 27., 16:21
Egyes jelentések szerint a város mellett lévő Cskalovszkij katonai légibázison történhetett támadás, más információk szerint viszont egy városi negyedben keletkezett a tűz. A szerda hajnalban keletkezett tűz ukrán csapás is lehetett.
2023. szeptember 27., 16:01
Október 1-jén 9 órakor elnémul Ukrajna.
2023. szeptember 27., 12:18
Az orosz védelmi miniszter konkrét időpontot határozott meg.
2023. szeptember 27., 10:39
A jövő évi elnökválasztás közeledtével egyre inkább igyekeznek kihasználni a demokraták a volt elnök nejének népszerűségét.
2023. szeptember 27., 10:24
A nő Instagram oldalán dokumentálta rákkal vívott harcát.
2023. szeptember 27., 09:51
Negyvenes évekbeli újságpapírba csomagolva találtak a kisfiú maradványaira.
2023. szeptember 27., 08:10
A NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderőnek, a KFOR-nak kell biztosítania a békét Észak-Koszovóban, és át kell vennie a rendfenntartási feladatokat a koszovói rendőrségtől – közölte Aleksandar Vučić szerb elnök a szerbiai közszolgálati televízió szerda reggeli beszámolója szerint.
2023. szeptember 27., 08:03
Az AFP azt írja, hogy a sérültek száma megközelíti az ötszázat. A menyasszony és a vőlegény sorsa még ismeretlen.
2023. szeptember 27., 07:43
Az örmény hatóságok 125 holttestet találtak.
2023. szeptember 26., 19:26
Figyelmeztették a techmilliárdost, platformjának, a Twitterből átalakított X-nek is meg kell felelnie az orosz forrású álhíreket korlátozó EU-s rendelkezéseknek.
2023. szeptember 26., 18:45
A tervezett Palesztin Állam megalakításáról tárgyalt a Palesztin Hatósággal Rámalláhban Szaúd-Arábia nagykövete - jelentette kedden a helyi média.
2023. szeptember 26., 18:12
Kaució bevezetését kezdeményezi az Európai Bizottságnál az ukrán gabonaszállításokkal kapcsolatban a négy visegrádi ország, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – jelentette be Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter kedden.
2023. szeptember 26., 17:31
A Midjourney képkészítő a lepel által megőrzött arcmásból alkotott 3D-s modellt.
2023. szeptember 26., 16:24
A szlovákiai választási kampányban terjesztett álhírek miatt az Európai Bizottság súlyos pénzbüntetéssel sújthatja mindkét népszerű közösségi felületet. A digitális szolgáltatásokról szóló új uniós törvény alapján ugyanis a techcégeknek már szigorúbban kellene szűrniük a platformjaikon terjedő dezinformációkat.
2023. szeptember 26., 15:46
A nyílt utcán, a lánya szeme láttára lőtték fejbe egy motorról annak a kolumbiai csapatnak az edzőjét, amelyik szombaton 3-2-re kikapott ellenfelétől.
2023. szeptember 26., 14:53
A friss hírek szerint a tervezettnél tovább fog tartani a norvég Gassco karbantartása.