Veszélyben az X, Musk miatt betilthatják az EU-ban

Figyelmeztették a techmilliárdost, platformjának, a Twitterből átalakított X-nek is meg kell felelnie az orosz forrású álhíreket korlátozó EU-s rendelkezéseknek.

2023. szeptember 26., 19:26

Szerző:

Figyelmeztetést adott ki Elon Musk és az egykori Twitter, az X részére az Európai Bizottság. Jelezték számára, közösségi médiaplatformjának is be kell tartani a rendelkezéseket, amelyek az Európai Unióban az Ukrajna ellen indított orosz háború után korlátozták az orosz állami forrásból származó álhírek terjedését. Kiderült ugyanis, hogy az összes közösségimédia-platform közül éppen az X-en terjed a leggyorsabban a dezinformáció, az ellen pedig az üzemeltetők semmit sem tesznek.

A Microsoft, a Facebookot üzemeltető Meta, a Google tulajdonosa, az Alphabet és a TikTok üzemeltetői már vállalták az EU kérését, de Musk még nem reagált azokra semmilyen formában.

A tervezet, új EU-szabályozás szerint azonban mindez már az X-en is kötelező lesz. Ha az álhíreket terjesztő fiókokat nem tiltják le tömegesen, az EU azzal fenyegetett, hogy a teljes közösségi platformot betiltja területén. Az X eddig 6 millió, álhíreket terjesztő fiókot tiltott le, de ez még nem elég, és messze elmarad a többi techcég vállalásaitól. A Guardian szerint Brüsszel különösen a hamarosan esedékes szlovák és lengyel választások előtt aggódik a befolyásolási kísérletek miatt, amelyekre szerintük Moszkva az X-et is felhasználhatja.

(Kiemelt kép: Elon Musk. Fotó: Mark Schiefelbein / POOL / AFP)

Moszkva és Phenjan közt átfogó katonai együttműködés kezd kialakulni: Észak-Korea nagy mennyiségű lőszerrel támogatja az orosz haderő Ukrajna elleni háborúját, Oroszország pedig védelmi szövetséget kötött az ázsiai állammal és elkezdett nekik korszerű haditechnikai vívmányokat szállítani. Mindeközben videófelvételek bizonyítják, hogy észak-koreai katonák vannak Oroszországban.