XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2023. szeptember 24., 20:27
Ismeretlen tettesek támadtak meg egy koszovói rendőrjárőrt vasárnapra virradóra, a tűzpárbaj még délután is tartott. Egy rendőr meghalt, egy megsebesült, és egy támadó is meghalt – közölte a pristinai belügyminisztérium.
2023. szeptember 24., 18:51
Putyin dartsozik, asztaliteniszezik, horgászik és jókat eszik.
Negyvenes évei elején Finnországban, szűk körben nyaralt az orosz elnök.
2023. szeptember 24., 18:37
Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
2023. szeptember 24., 18:00
Több tízezren vonultak utcára vasárnap Madridban, tiltakozva a katalán függetlenségi pártok amnesztiakövetelése ellen a spanyol konzervatív Néppárt (PP) által szervezett megmozduláson.
2023. szeptember 24., 17:41
Csak átadott pár ukrán állami kitüntetést, aztán továbbállt.
2023. szeptember 24., 17:31
Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál a tengerbe fulladt két magyar férfi szombaton.
2023. szeptember 24., 16:24
Félnek az etnikai tisztogatástól, nem akarnak azeri fennhatóság alatt élni, ezért inkább Örményországba költöznek – jelentette be vasárnap az önhatalmúlag kikiáltott Hegyi-karabahi Köztársaság elnöki tanácsadója.
2023. szeptember 24., 15:52
Oroszország vasárnap két légicsapást is végrehajtott a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Beriszlav város és környéke ellen, aminek következtében két helyi lakos életét vesztette és többen megsebesültek.
2023. szeptember 24., 13:12
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.
2023. szeptember 24., 11:02
Egy koszovói albán rendőr meghalt, egy pedig megsérült, amikor eddig ismeretlen tettesek koszovói rendőrökre támadtak az éjszaka folyamán - közölte a pristinai belügyminisztérium vasárnap.
2023. szeptember 24., 08:44
Most Afrikában zuhant le egy újabb, Wagner-zsoldosok által használ repülőgép.
2023. szeptember 24., 07:47
Az Egyesült Államok minden államában meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya tavaly, a tagállamok csaknem felében pedig az ott élők több mint harmada elhízott volt – derül ki az amerikai egészségügyi központ jelentéséből.
2023. szeptember 24., 07:18
A tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban – jelentette az ANSA olasz hírügynökség szombaton.
2023. szeptember 23., 19:42
Kirillo Budanov, az ukrán hírszerzés főnöke elmondta, 9 ember halt meg és 16 súlyosan megsérült a szevasztopoli flotta főhadiszállása elleni támadásban, köztük több, fontos orosz tábornok is.
2023. szeptember 23., 18:21
Antiszemita feliratokat festettek ismeretlenek a temesvári, gyárvárosi zsinagóga falára, a román rendőrség bűnügyi eljárást indított az ügyben.
2023. szeptember 23., 17:13
Egyre szigorúbb törvényekkel próbálják katonának sorozni az ukrán férfiakat.
2023. szeptember 23., 15:09
Az Olasz Kommunista Párt volt tagja, politikus két cikluson keresztül volt államelnök
2023. szeptember 23., 13:55
A dél-afrikai gyerekek az iskola melett , egy utcai árustől vásároltak csokis muffinokat.