Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2023. július 21., 13:36
Antal Emese dietetikus, a TÉT Platform szakmai vezetője volt a Jazzy Rádió Business Class műsorának vendége. Abban adott tanácsot, hogy nyaralás idején hogyan tudjuk megőrizni az alakunkat.
2023. július 21., 12:55
Több utas könnyebb, zúzódásos, horzsolásos sérüléseket szenvedett a Nyugati pályaudvarról Záhonyba tartó vonaton, amikor az a megengedett sebességnél gyorsabban érkezett meg a debreceni vasútállomásra csütörtök este.
2023. július 21., 12:43
Az erről szóló rendelet július 6-án jelent meg a Magyar Közlönyben.
2023. július 21., 12:21
Varga Judit lemondása után augusztus elsejétől Tuzson Bence lesz a magyar kormány igazságügyi minisztere. A leendő tárcavezetővel Tusnádfürdőn, a 32. Tusványos szerdai napján az Index készített interjút.
2023. július 21., 12:06
Azok is többszörös számlát kaptak kézhez, akik spóroltak télen a fűtéssel és fogyasztásukkal nem haladták meg a kedvezményes gázmennyiséget.
2023. július 21., 11:34
A Fidesz frakcióvezetője nem tartja jónak, hogy a külgazdasági és külügyminiszter technikai döntésnek minősítette az Országgyűlés döntését.
2023. július 21., 10:18
A bérletek ára egyelőre nem változik.
2023. július 21., 07:39
Tojás nagyságú jég kísérte a nyírségi szupercellát, ami tetőket változtatott szitává, de rengeteg kertet és a gyümölcsfákat is szétvert.
2023. július 20., 20:56
A szennyvízcsatornából szivárgó fehér habról kiderült, hogy a Samsung akkumulátor-gyárából származott. Hatósági eljárást nem indult a cég ellen, pedig a közcsatornába egy veszélyes vegyi anyagokkal dolgozó üzem szennyezőanyagot juttatott.
2023. július 20., 20:18
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Kúria döntését, amely a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) öt népszavazási kérdése közül kettőt hitelesített.
2023. július 20., 19:59
A Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a költségmegvonás és a karbantartás hiánya vezethetett a hétfői hodászi vonatbalesethez és ezeket a vonatokat 18-20 fokos hőmérsékletre tervezték. Meleg János nem zárja ki, hogy lesznek hasonló esetek.
2023. július 20., 19:30
A MÁV is megerősítette a hírt: számos mellékvonalon buszok válthatják az egyre inkább gyengélkedő Bz-motorkocsikat, akár már augusztus elsejétől.
2023. július 20., 18:49
Ősztől már a hevítéses dohánytermékek sem lehetnek ízesítettek.
2023. július 20., 17:26
Elütött a vonat egy embert a Ferencváros vasútállomáson. Meghalt.
2023. július 20., 16:15
Az időjárás miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartják meg szombaton a 41. Lidl Balaton-átúszást. Vasárnapra tervezik a szervezők, de erről csak péntek délben hoznak döntést.
2023. július 20., 15:45
Pénteken és szombaton még sokfelé várható zápor, zivatar, majd vasárnaptól ismét sok napsütésre kell készülni 27-31 Celsius-fok közötti maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.